A Harcosok klubja óta Fincher filmjeit nagyon nehéz objektíven megítélni. Mindenki akaratlanul is a rendező két mesterművéhez, a Hetedikhez, illetve a már említett Harcosok klubjához hasonlítja az éppen aktuális új filmjét. 2002-ben a Pánikszoba után is fanyalogtak a kritikusok, hogy hiányzik belőle az egyediség, elveszik a középszerű filmek között. A Zodiákus bemutatóját hatalmas várakozás előzte meg, hiszen a sorozatgyilkosról szóló történettől mindenki sokat várt, remélve, hogy újabb lélegzetelállító művel fog gyarapodni Fincher kiemelkedő munkássága. Ez sajnos nem így lett. A Zodiákus jó film, ám - ami a Hetedikre és a Harcosok klubjára igaz volt - messze nem tökéletes.

Az alaptörténetről annyit, hogy a 60-as évek végétől majd egy évtizeden át San Francisco utcáin egy sorozatgyilkos szedte áldozatait, ezáltal rettegésben tartva a város lakóit. Mindemellett, a gyilkosságai után leveleket írt a legnagyobb napilapoknak, ezáltal kellő hírnevet szerzett magának. Sem a rendőrség, sem pedig az önjelölt nyomozók nem találták meg a tettest, ezért az ügy máig megoldatlan maradt. A film a gyilkosságok bemutatásáról, illetve a nyomozásról szól. Összesen négy részre tagolható Fincher műve: az első részben a három gyilkosságot mutatják be, a másodikban és a harmadikban a két detektív, illetve Paul Avery újságíró kutatását láthatjuk, az utolsó részben pedig, az elvileg főszereplő, Robert Graysmith szerkesztőségi rajzoló ténykedését követhetjük végig.

A történet tehát jó alapanyag, a rendező jól dolgozza fel a rendelkezésére álló információkat, kitűnő atmoszférát teremt, az egész olyan, mint egy 70-es évekbeli film a 70-es évekről. Ám Fincher a sztori egyik alapvető momentumát kihagyja: a rettegést. Akik San Franciscoban éltek a gyilkosságok ideje alatt, egyöntetűen mondják, hogy féltek estéként egyedül az utcákon, a parkokban sétálni. A sajtó is kiemelt ügyként kezelte ezt az addig egyedülálló és durva helyzetet. A film legnagyobb hibája, hogy pont ez a megdöbbenés, az emberek félelme hiányzik belőle. A néző nem érzi a helyzet súlyát, egyáltalán nem retteg a gyilkostól. A Hetedik pont azért hibátlan film, mert a tökéletes történet mellett megvolt az emberben az a feszültség, amit John Doe tettei váltottak ki.

Kritikusok és nézők egyaránt mondták, hogy mennyire hosszú volt a film, a történet sehova nem tartott, az események pedig a túl sok név miatt túl bonyolultá váltak, és hát az egész iszonyú unalmas volt. Szerintem a fenti állítások közül semmelyik nem igaz a Zodiakusra. A történet lineáris, van vége, az események megértése egyáltalán nem lehetetlen. Az tény, hogy nem volt kimondottan csúcspontja a filmnek, de ettől még gördülékeny volt a történet, a párbeszédek jók voltak, volt jópár poén, amin még nevetni is lehetett. (Pl.: Az egyik áldozat felajánlja, hogy bármiben segít neki, hiszen Ő szociológus.) A színészek játékára sem lehet semmi panasz, mindenki jól teljesített, engem egyedül az zavart, hogy Jake Gyllenhaal 25 és 40 évesen is ugyanúgy nézett ki, de ezen azért túl lehet lépni valahogy. A két és fél óra tényleg nem nevezhető rövid játékidőnek, de számomra egyáltalán nem volt hosszú, leszámítva az utolsó hugyhólyagszaggató 15 percet.

Összességében meg voltam elégedve az új Fincher filmmel, minimum egy 7-es-8-as a 10-ből. Azért remélem a következő alkotása nagyobbat fog ütni.