Superbad és Felkoppintva kritika

Az elmúlt két napban volt szerencsém mindkét vígjátékot gyors egymásutánjában megnézni, nagyon vidám kétszer két órát okozva ezzel magamnak. A két film nemcsak azért kapcsolódik egymáshoz, mert mindkettő vígjáték, hanem, mert igen sok az egyezés az alkotók és a vásznon szereplő színészek között. Nem lehet tagadni, igazán jó kis csapat jött itt össze, élükön Seth Rogen főszereplővel, producerrel, meg íróval.

Mindkét mozinak a központi elemét a szex jelenti: a Felkoppintvában egy egyéjszakás kaland utáni becsúszott terhesség jelenti a fő problémát, a Superbadban pedig az érettségi előtt álló középiskolások szüzességének elvesztése. A történet röviden ennyi, egyébként nem is fontos igazán, hiszen minden fordulatot már rég ismerünk. A lehengerlő párbeszédek, a hétköznapi karakterek, és a reális hangulat miatt érdemes megnézni ezeket a filmeket.

A Superbad esetében a két jóbarát és a harmadik lúzer iszonyat jó csapatot alkotnak. Folyamatosan kalandokba keverednek, amik rendre nagyon viccesek, de mi ezeket a kalandokat teljesen elhisszük, hiszen jól beleillenek a reális környezetbe. Ez alatt azt értem, hogy a srácok ugyanolyan káromkodásokkal teli szlengben beszélnek, mint ahogy azt (gondolom) a valóságban tennék, a körülöttük lévő emberek reakcióira úgy reagálnak, ahogy az a valóságban is lenne (a keményebbeknek nem szólnak vissza, csak a hátuk mögött küldik el őket a picsába), és még a hangjuk is elvékonyul, ha a titkon kiszemelt lánnyal beszélnek. A csajok nem bombanők, persze nem is rondák, épp a fiúkhoz illenek. A komolyabb mondanivaló (=barátság fontossága) jól épül be a történetbe, a folyamatos poénzápor közé, szóval nem lesz dráma az egészből. Az állandóan pofázó dagi srác mellett a fő poénforrást a harmadik, szemüveges, igencsak beszélő névvel rendelkező Fogell, és a két, kissé őrült rendőr szolgáltatja. A legjobb az egészben az, hogy többször is meg lehet nézni, hiszen a röhögős poénok mellett a film tele van tipikus idézhető mondatokkal is, amiken egy baráti társaságban mindig nagyobbat röhögünk, mint a moziban ülve. Nekem eddig ez az idei legjobb vígjátékom, tényleg, feltétlenül nézzétek meg!

A Felkoppitva fő vonala a terhességgel foglalkozik. Ez azért valamivel komolyabb téma, mint a Superbad, így ahogy a történet előre halad, úgy a nevetések száma is egyre csökken. Azért nem kell megijedni, a film végig humoros marad, csak hát az eleje az ilyen rom-kom-oknak mindig jobb. A színészek jól teljesítik a feladatukat, az arcjátékuk már-már tökéletes, nem csoda, hogy a legnagyobb nevetések mind a mimikai reakciókhoz köthetők. Nem igazán tudok több dolgot hozzáfűzni a Felkoppintvához, érdemes megnézni, vagy letölteni (már fenn van a dvdrip-es változat), mert ha nincsenek is akkora poénok, mint a  Superbadben, végig lehet rajta mosolyogni, és teljességgel bele tudjuk élni magunkat a történetbe.

Az egyetlen dolog, amit sajnálok: jó poén lett volna, ha a két film között a szereplőkön kívül lett volna más közös pont is, mondjuk ugyanabban a supermarketben ugyanaz a csaj az eladó, vagy valami ilyesmi. (Talán a dagi srác kocsija és Seth rogen autója ugyanaz a két filmben, de erre nem mernék megesküdni.)

Ha tetszett a kritika és szereted a filmeket, feltétlen kövesd be Totál Plán nevű filmes YouTube csatornámat!

Ha pedig napi filmes érdekességre vágysz, Instagramon is megtalálsz!

Címkék: kritika, 7/10, 8/10, 00s