Nagyjából kipihenve a Sziget (és az olimpia miatti korai kelés kombójának) fáradalmait, röviden a vasárnapomat is megéneklem, ami jó összegzése volt a Szigetnek, nagyszerű koncerten is voltam, de nagy csalódás is volt.

Kezdetnek a Csík zenekar koncertjébe néztem bele a világzenei színpadnál, de Lovasi produkciója után nem sokkal otthagytam őket. Ettől persze nagyon jók voltak, csak épp nem volt hangulatom tovább maradni, meg kezdődött a standup-comedy. Ezúttal Beliczay Balázs és Kiss Ádám lépett fel, előbbi szerintem az egész héten látottak közül a legviccesebb monológot adta elő.
Ezután nagyon rövid betekintést tettünk neander kollégával a világzenei színpad és a roma sátor műsorába, amely kitérőnek legnagyobb pozitív hozadéka egy ölelés volt, egy, a tánba belefeledkezett lánytól. Mondtam már, hogy szeretem a Szigetet?

Majd jött a Pál utcai fiúk koncertje - a Sziget (számomra) legnagyobb csalódása. Több, mint fél órás (!) csúszással lezdődött, de a beállás így sem sikerült, az akusztikus gitár furán szólt, néhány számot ki is hagytak miatta. Az egész koncert szűk háromnegyed órát tartott, de láthatóan ezt sem élvezte a fronténekes (Leskovics Gábor, Lecsó), aki sűrűn beszólogatott az MR2-nek (a róluk elnevezett színpadon folyt a koncert) és a Szigetnek. Emellett nem játszották a Bált, mert "a Magyar dal napján már elénekelték". A közönség egy része így a pogózást választotta a zene "élvezete" mellett/helyett, és az ecseteltek fényében nem tudok tiszta szívvel neheztelni rájuk...

Gyorsan menekültem hát innen, mert tudtam: olyan koncert jön, ami mindenért kárpótol. Így is lett. A Malacka és a Tahó majdnem másfél órán át volt színpadon, és remek hangulatot teremtett. A ska zenét kísérő hihetetelnül vicces dal- és összekötőszövegek, de profi előadás így együtt az idei Sziget egyik legjobb koncertjévé avanzsálták a Malackát, amely idénre már-már big banddé nőtte magát - a finálé alatt tizenegyen zenéltek-énekeltek a színpadon. De mint mindig, most is volt nyereménysorsolás (bár komolyan felmerült a bunda vádja, mivel vagy négy ajándékot egyvalaki kapott el), az olyan elképesztő értékes ajándékok közül, mint például szemceruza vagy autós képeslap, sajnos egy sem ütötte markomat. A zene viszont még ezt is feledtette - a végső ráadásszámok (Pesti Est, Gáz!, Születésnapi zsúr ["Pokemon a kukimon"]) pedig igazolták, miért skandáltuk a visszataps alatt, hogy "nagyszínpad" (és még véletlenül sem azért, mert az énekes elkezdte előre). Jó zárlata volt ez a Szigetnek, én meg remélem: jövőre, veletek, ugyanitt!