Ha egy film címében, vagy rövid leírásában szerepel a zóna szó, szinte biztosra vehetjük, hogy utópiával vagy sci-fivel állunk szemben. A zóna mindig valami rejtélyes és különös dolgot takar, amit egy átlagos ember szinte felfogni sem tud. Gondoljunk csak a Majmok bolygójára vagy a Sztalkerre. Az alább tárgyalt 2007-es mexikói filmben a zóna az ember számára minden eddiginél veszélyesebb és nyugtalanítóbb fogalommá válik.

A közeli jövőben (vagy inkább egy alternatív jelenben) a mexikói gazdagok, hogy a szegényektől és nyomorgóktól minél inkább megkülönböztessék magukat, fallal körülvett kerületbe költöznek, ahol a kinti világ szabályai, a hatályban lévő törvények csak formálisan működnek. Egyik este, egy hatalmas vihar következtében három nincstelen kamasznak sikerül bejutni az elkerített városrészbe. Az áramkimaradást kihasználva betörnek a legközelebbi házba, ám pont ez okozza vesztüket: hármójuk közül ketten meghalnak, a legfiatalabb pedig egy számára teljesen ismeretlen világban, a zónán belül kényszerül bujdosásra.

A szegregáció vészjósló mértékéről, az emberek egymástól való eltávolodásáról már láthattunk pár nagyobbszabású produkciót (Az ember gyermeke, Ütközések), és a tömegpszichózissal kapcsolatos tanulságokat akár a Spektrumról vagy a Discovery Channellről is ismerhetjük. A zóna tehát nem fogalmaz meg semmi újat, mégis a két elemet nagyszerűen párosítja, ezáltal a tömegben minden ésszerűséget, szabályt és etikát latba dobó embert hatásosan mutatja be. Hiszen a zóna lakói annak ellenére, hogy lenézik a kívül rekedt szegényeket, rettenetesen félnek tőlük, és ez a paranoiává váló félelem a szomszédokkal szembeni bizonytalanságban is megnyilvánul.

A zóna demokráciájában a törvényeket átértelmezik, a populista önjelölt szónokokra nem hallgató kisebbséget kirekesztik, terrorizálják. Szép új világ ez, ahol ember embernek farkasa. De nehogy azt higgyük, hogy a kinti világ egy hangyányival is jobb lenne. A rosszabb helyzetűeket is csak a gazdagokkal szembeni ellenérzés, az alattomos bosszú, a pénz, a jogosnak vélt sérelmek megtorlása hajtja, együttérzés, mint olyan a falakon túl sem létezik. A történéseket elsősorban a zóna lakóinak szemszögéből láthatjuk, Miguel, a menekülő kamasz csak a film felénél jelenik meg először. Főszereplőnek talán csak Alejandrót, a Miguellel egyidős zónalakót lehet tekinteni, aki egyedüliként próbál ténylegesen tenni valamit a fennálló helyzet ellen.

A végtelenül pesszimista és kétségbeejtően valóságos jövőképet sikerül megrázóan bemutatni Rodrigo Plá rendezőnek, víziója a végefőcím után is nyomás alatt tartja a nézőt. 9/10, 2008 egyik legjobb filmje.