A mai ember képzetében az öt legfontosabb dolog közé tartozik a barátság. Nem csoda, hogy ha valakit megkérdeznénk biztosan a pénz, vagy holmi anyagi jólét elé helyezné, azon a bizonyos képzeletbeli listán. Viszont ha az ember már a kezei között érzi a jegyét egy jobb, gondtalanabb életbe, akkor pillanatok alatt összeomlanak  a fennen hangoztatott elméletek. Hitchcock több filmje is előveszi a témát (gondoljunk csak a Pshycho kiindulópontjára), nem beszélve a Coen fivérekről, akiknél szintén központi motívum a pénz és annak hatása az emberekre. Danny Boyle Sekély sírhant címen készítette el saját változatát a témában.

A film elsőre egyáltalán nem annak látszik, mint ami 80 perccel később lesz: három glasgow-i fiatalt ismerünk meg, akik a hatalmas lakásukba keresnek egy negyedik albérlőt. Ennek érdekében meghallgatásokat tartanak, amiken rendre szétszívatják az aktuális jelöltet. Kárörvendő, de kifejezetten humoros jelenetek váltják egymást, ami láttán az ember joggal hiheti azt, hogy ez egy szokásos fiatalok életéről szóló film lesz. Ám miután a tökéletes jelölt, Hugo mellett döntenek, teljesen megváltoznak hétköznapjaik. Egyik nap berúgják a több napja eltűnt Hugo szobájának ajtaját, ahol az albérlő meztelen holtteste mellett egy táska pénzt is találnak. Hosszas tanakodás után a milliók megtartása és Hugo nem hivatalos temetése mellett döntenek. Minden szépen és jól indul, de persze semmi sem tarthat örökké.

Először is azzal kezdeném, hogy a történetvezetés príma. A kezdeti vígjáték, a krimi és a film végén kicsúcsosodó lélektani-thriller kitűnően követi egymást, egyáltalán nem zavaró a váltás, sőt így még érdekfeszítőbbé válik a történet. Ez a változás a zenében is megfigyelhető: a kezdés alatt Trainspottingba illő gépzene szól, majd a slágereket elhagyva sokkal sötétebb tónusú dallamok kelnek életre. Az állandóan visszatérő főtémát leginkább a Véresen egyszerű fülbemászó és elborzasztó zenéjéhez tudnám hasonlítani. Boyle már legelső filmjével is bizonyította, hogy mennyire ért a félelemkeltéshez, hiszen az idő előrehaladtával a főszereplőkhöz hasonlóan a nézőket is egyre inkább magába szívja a bizonytalanság és a nyugtalanság. Ezt fokozza a fény-árnyék játék, illetve a kitűnő helyszínválasztás is. A koromsötét erdő, ahol a sekélynek bizonyuló sírt ássák, az autó fényszórójával megvilágítva válik hátborzongatóvá, a lakás padlása pedig a lentről beáradó fény következtében lesz félelemkeltő.

Az egymás iránti bizonytalanság kitűnő metaforája a plafonba vágott lyukak és az így fentről mindent látó egyfajta nagytestvér megjelenése a trió egyik tagja, David személyében. A karakterek a bekattant Davidtől kezdve a taktikus Julieten át a nagyszájú és dörzsölt Alexig nagyszerűek. A színészek pedig pompásan alakítják a pénz hatására egymás ellen forduló három barátot. Ewan McGregor karrierje innen indult, és már itt is bizonyította vitathatatlan tehetségét.

Egyetlen hibaként a néhol kicsit következetlen forgatókönyvet említeném, ezen belül is az idő múlása volt párszor nem teljesen egyértelmű. A helyszínválasztást már dicsértem, de a fantasztikus lakást azért most megint kiemelném, hiszen tökéletes színpadául szolgált a véres eseményeknek. A végső osztályzat egy erős 9-es.