A borzalmas 23-as szám-féle kiruccanás után Jim Carrey ismét a hozzá legjobban passzoló stílussal tért vissza: újra egy vígjátékban kapott főszerepet. Az igenember alapszituációja enyhén hasonlít a Hanta boy-éhoz, ám most nem igazmondónak, hanem igenmondónak állt kedvenc gumiarcú komikusunk. Sokak szemében ez visszatetszést kelthet, de efelett könnyen szemet lehet hunyni, pláne, hogy valaki a valóságban is próbálkozott a nem szó elhagyásával. Szóval van egy magányos, kissé depressziós főhősünk, Carl, aki a környezetében élőkkel való kapcsolatát tudatosan próbálja nullára redukálni. Egy nap azonban találkozik régi ismerősével, aki bevezeti az igen mondás világába: a teleegyházak műsoraira hajazó előadás főszónoka látványos rábeszéléssel ráveszi Carlt, hogy ha döntenie kell, ő is mondjon mindenre igent, hiszen abból csak jó sülhet ki. Carl belemegy a játékba, eddig nem tapasztalt élményekben részesül, megismerkedik egy lánnyal, barátaival ismét szorosabbra fűzi a kapcsolatot, szóval az apró visszásságok ellenére minden klappol. De persze semmi sem tarthat örökké.

Az igenember a már említett Hanta Boy mellett a Minden6ó és a Dick és Jane trükkjei által megkezdett sorba illeszkedik. A film felépítése is ezekhez hasonlít, egyedül az ötletesebb alapszituáció, illetve az emlékezetesebb női főszereplő által válik élvezetesebbé a film. A poénok nagy része a film elején kapott helyet, de a befejezés is kellően szellemesre sikeredett, így nem kell nyálas-romantikus végre számítani. Carrey hozza a szokásos formáját, talán egy jelenet van (a kötelező lerészegedés), amikor túljátssza magát, ezt leszámítva tényleg jó, a Dick és Jane-hez képest mindenképpen. A pálmát azonban a számomra eddig ismeretlen Rhys Darby viszi el, aki Carl idióta, de nagyon is szerethető főnökeként igazán emlékezeteset nyújt (mindkét jelmezbál hatalmas ötlet). A női főszereplő, Zooey Deschanel bájos és kellően különleges egyben, ráadásul még kitűnően is énekel. A Galaxis útikalauz után ismét egy hozzá illő szerepet kapott.

Nem nagyon tudnám ezt tovább ragozni, akik szeretik a romantikus vígjátékokat, azoknak mindenképp érdemes megpróbálkozniuk a filmmel, hiszen összességében szórakoztató mozi Az igenember. Kicsit ugyan kiszámítható (nem is kicsit), de aki hatalmas meglepetésekre vágyna, úgyis más filmet nézne meg. Szép próbálkozás tehát Carrey-től, ám igazi átütőerővel nem rendelekzik a film, és ez bizony még mindig messze van az Egy makulátlan elme vagy a Lemony Snicket színvonalától. Egy 7/10-et azért megérdemel, és a zenéje kifejezetten jó.