Rambón kívül talán Terminátor az egyetlen olyan akciófilm karakter, akit (függetlenül a filmek ismeretétől) mindenki ismer. A kiborg végérvényesen összeforrt Schwarzenegger nevével és külsejével, amit 2003-ban, a kaliforniai kormányzóválasztás során kétség kívül kamatoztatni tudott az osztrák izomkolosszus. Az első mozi 25 éve készült, ami a 80-as évek divat, zenei és nem utolsó sorban mozgóképes stílusához kitűnően illeszkedik. Cameron sötét és végletekig baljós apokaliptikus sci-fijének cselekményét a B-filmekre jellemző macska-egér játékkal töltötte meg, melyben a jövőből visszaérkezett katonának, Kyle Reese-nek mindenáron meg kell védenie Sarah Connort, a majdani ellenállás vezetőjének édesanyját. A vadász szerepét a Hollywoodban már ismert, de még igazi sztárnak nem tekinthető Schwarzenegger alakítja, akiről a film felénél kiderül, hogy emberi külseje ellenére egy szó szerint szívtelen gyilkológép.

Az akciódús és sokszor meglepően véres menekülést jövőbeli flascback-jelenetek (érdekes paradoxon) színesítik, amikhez kitűnő adalékul szolgálnak Reese elbeszélései, így egy jól összeállított, viszonylag komplex képet kapunk a jövőről. Ezt persze a későbbi epizódokban tovább árnyalják, de így bevezetésnek mindenképpen elégséges. A sötét hangulat, az éjszaka játszódó akciók, a 80-as évekre jellemző elektronikus zene kitűnő atmoszférát teremtenek, ami nem lenne teljes Schwarzi nélkül. Az egykori testépítő osztrák akcentusával, rezzenéstelen arcával és tankszerű mozgásával filmikont teremtett. Cameron zsenialitása ott érhető tetten, hogy címszereplője színészi játéka, és a néhol igen hiányos cselekménye (ha a Terminátor addig küzd, amíg meg nem semmisíti Sarah Connort, vagy el nem pusztul, akkor miért nem szállnak vele szembe, amint rendesen felkészültek?) ellenére sem lesz röhejes az alkotása. Nagyon a határán mozog, de olyan érzékkel vitte filmre történetét, hogy a néző egy percre sem tudja komolytalannak gondolni, amit lát. Cameron a vaskos B-érzettel együtt kiváló akciófilmet tett le az asztalra, ami ugyan mai szemmel - a filmvégi robotvázhoz hasonlóan - már kicsit sántít, de így is minőségi szórakozást nyújt. 9/10

A Terminátor 2. hét évvel az első rész után jelent meg, immáron 100 milliós költségvetéssel és fejlett számítógépes trükkökkel. Cameron befutott rendezőként változtatott a koncepción, és jól ráérezve egy egészen másmilyen Terminátort készített. Ha jobban belegondolunk ez nem is csoda, hiszen az Alien továbbgondolásánál már megtapasztalta, hogy egy jó folytatáshoz az alapok megtartásán túl teljesen eltérő megközelítés kell. Az Aliensnél mindez működött, és bizony működött a Terminátor 2-nél is. A menekülős sci-fi-thriller helyett egy karakterekre épülő, történetorientált, néhol filozofikus, de ízig-vérig akciómozit készített. Schwarzi ismét kedvenc karaktere bőrébe bújva térhetett vissza, csak most oldalt váltott, hogy az időközben 10-11 évessé cseperedett John Connort védje meg, élete árán is. Az ellenség egy sokkal fejlettebb gyilkológép, mely a T-1000-es névvel rendelkezik és alapjáraton Robert Patrick külsejét viseli. Az elmegyógyintézetbe zárt és gyógyszerrel tömött Sarah Connor szerepében Linda Hamilton is visszatér, aki cellájában felállított edzőtermében az Ellen Ripley elleni küzdelemre készül.

Az első órát végignézve azt hihetnénk, hogy megint a jól ismert menekülős történetet látjuk viszont, azonban a cselekmény hatalmas fordulatot vesz, melynek során hőseink saját kezükbe veszik az irányítást, hogy megakadályozzák mindazt, ami még meg se történt. Mindez persze a minden eddiginél kreatívabb és látványosabb akció érdekeit szolgálja, amiben egy pillanatig sem csalódunk. A motoros-kamionos üldözés, a laboratórium ostroma, a végső összecsapás, illetve a T-1000-es megjelenítése láttán ma is elégedetten dőlhet hátra a karosszékben minden a film munkálataiban egykor részt vett technikus. Schwarzenegger annak ellenére, hogy most sem vált szószátyárrá, szinte tökéletes, az ifjú Connor szerepében Edward Furlong remekel, ahogy Hamilton és Patrick is nagyszerű alakítást nyújtanak. A Terminátor 2. méltán vált az akciófilmek királyává, amiért a 90-es években minden fiúgyerek őszintén rajongott. 10/10

12 évet kellett várni a már látatlanban feleslegesnek nevezett harmadik részre, aminek a jelzője a film megtekintése után is joggal maradt meg. A hatalmas költségvetés, a látványos robbanások és az egy percig sem csillapodó pörgés ellenére nem közelíti meg a harmadik epizód elődjei színvonalát. Ez elsősorban a hozzáálláson érződik, hiszen a rendezői székbe ültetett Mostow korántsem tud olyan komolysággal hozzányúlni az alapanyaghoz, mint Cameron. A második felvonásban is volt néhány jó poén, és vicces utalás, de a harmadik részt szinte végig ez a hangvétel uralja. Nyilván a hatvanhoz közelítő Schwarzi már nem játszhatja el ugyanazt a kíméletlen gyilkológépet, de fejlett humorérzéke is kissé irreálisra sikeredett. Ezáltal Connor és Brewster menekülése egy pillanatig sem lesz feszült vagy félelmetes. A történetet sem lehet túl eredetinek nevezni, egyedül a befejezés és Connor esetleges jövője menti meg a teljes érdektelenségtől.

A rövid játékidő nem ad lehetőséget a karakterek kibontására, gyakorlatilag a (kétség kívül) nagyszerű akciókon kívül semmire sem jut idő. Connorék ellenlábasa a szupererős TX lett, akit Kristanna Loken testesít meg úgy-ahogy. A sok bírálat ellenére Schwarzenegger és az agyon dicsért akciók megmentik a filmet, ami, ha nem vesszük az előzményt, kifejezetten jó, szórakoztató mozi lett. 6 és 7 pont között határozom meg az osztályzatot, bár, ha hihetünk a külföldi kritikáknak, a negyedik rész után valószínűleg felértékelődik Mostow filmje.