Kritika: Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson's War)

A hidegháborúról szóló filmek általában az 50-es, 60-as évek eseményeit mutatják be. Valahogy az írók, rendezők, producerek a korszak végét már nem találják elég érdekes alapanyagnak. Persze, a 80-as évek már messze nem volt annyira izgalmas, mint mondjuk a 60-as, de azért akkoriban is volt egy csillagháborús terv, vagy egy afgán háború. A Charlie Wilson háborúja ez utóbbiról szól. Az oroszok Vietnámját nem a véres történések drámai oldalán kereztül láthatjuk, hanem egy amerikai politikus szemszögéből, szórakoztatóan, nagy adag iróniával.

1980. Az afgánok véres harcot vívnak a szovjet megszálló csapatok ellen. Amerikában ez persze senkit sem érdekel, a CIA is fontosabb ügyekkel foglalkozik. A noname texasi képviselő, Charlie Wilson (Tom Hanks) egy kényszerű pakisztáni látogatás során, ahol a saját szemével látja a határmenti menekülttáborok nyomorát, elhatározza, hogy változtatni fog az Afganisztánnal kapcsolatos amerikai politikai stratégián. Célja nem kisebb, mint az afgán fegyveresek nem hivatalos támogatásával vereséget mérni a legyőzhetetlennek hitt szovjet hadseregre. Szerencsére nem kell minden problémával egyedül megbirkóznia, hiszen egy gazdag texasi nő (Julia Roberts) és egy CIA ügynök, Gust Avrakotos (Philip Seymour Hoffman), és a kapcsolataik is a segítségére vannak.

Péntek esti moziként néztem meg a Charlie wilson hábiorúját, egy könnyed, szórakoztató filmre vágytam, és a látottakkal 100%-ig meg voltam elégedve. Lehet, hogy a hangulatom miatt volt, de iszonyat jól szórakoztam a filmen. Pedig a téma ugye komoly, mégis, tök laza volt az egész. Az ironikus hangnem tökéletesen passzol a politikai témához, a jól megírt szövegeknek és a helyzetkomikumnak köszönhetően a film mindvégig humoros marad. Szerencsére a történet a végéhez közeledve sem komolyodik meg túlságosan, nem telt el úgy öt perc, hogy legalább egyszer ne mosolyodtam volna el. Legutóbb talán a Thank You For Smoking volt hasonló filmélmény.

Mike Nichols rendező kitűnő gárdát választott filmjéhez, Tom Hankshez nagyon jól illik a kicsit alkoholista, nőcsábász politikus karaktere. Szerintem Julia Roberts is jó volt, kellően antipatikus, ahogy a való életben is lehet. Mondjuk a 15 perc, amit a vásznon töltött pont elég volt belőle. A telitalálat azonban Philip Seymour Hoffman, a CIA ügynök szerepében. Az elsőre felismerhetetlen színész minden jelenetében nagyszerű, amit Tom Hanks-szel közösen művelnek egyszerűen hatalmas (különösen az első találkozásuk az irodában). A Wilson aszisztensét alakító Amy Adams is megállja a helyét, mindenképpen kellemes látvány a vásznon, azt meg kell hagyni. A film kitűnően figurázza ki a politikacsinálás amerikai változatát, amit Wilson mellesleg az amerikai álomnak nevez. Szintén vicces, ahogy az egymást egyébként rühellő országok kellő pénzmennyiség hatására szövetségre lépnek egymással. Ha belegondolunk ez a ki kivel van a valóságban is egy nagy vicc. 

A politikai szatírák közül tehát méltán emelkedik ki a Charlie Wilson háborúja, ami igazából csak akkor veszít a lendületéből, amikor a komoly dolgokat kell bemutatnia (mint pl. a menekülttábor). Mondom, a film engem kilóra megvett, nagyon szórakoztató volt, a jócsajos poénokért pedig külön jópont jár. A mozi után simán maximumot adtam volna rá, egy szigorúbb skálán azonban a 8/10 reálisabbnak mondható. Megtekintésre erősen ajánlott!

Ha tetszett a kritika és szereted a filmeket, feltétlen kövesd be Totál Plán nevű filmes YouTube csatornámat!

Ha pedig napi filmes érdekességre vágysz, Instagramon is megtalálsz!

Címkék: kritika, 8/10, 00s