Kritika: Tenacious D in The Pick of Destiny

Jack Blacket a Rocksuli óta bírom, hiszen akkor tudtam meg, hogy nem csak hallgat, hanem ír és énekel is rock számokat, méghozzá nem is rosszul. Úgy két éve olvastam, hogy filmet készít a saját rockbandájáról, a Tenacious D-ről. A filmről aztán teljesen megfeledkeztem (pedig már másfél éve kijött Amerikában), de most végre pótoltam a hiányosságaimat.

Azt gondoltam, hogy Jack Black és Kyle Gass poénosra veszi a figurát híres bandájuk történetének elmesélésében, és hogy az egész filmet igazából csak azok fogják teljesen érteni, akik ismerik őket. Ez a Tenacious D pozitívuma és nagatívuma is. Mert az tök jó, hogy csináltak egy másfél órás tök laza marhaságot, de úgy érzem kicsit túlzásba estek, és megfeledkeztek arról, hogy ami nekik poénos, az nem feltétlenül az a baráti körön kívülieknek. A sztori röviden annyi, hogy JB (na vajon melyik kettejük közül) konzervatív apja miatt elhagyja otthonát, Hollywoodba utazik, hogy rocksztár lehessen. A tengerparton találkozik Kyle-lal, akiben megtalálja tökéletes zenésztársát. Pénz híján a helyi kocsmában meghírdetett verseny megnyerésében bíznak, és nyereségüket nem is bízzák a véletlenre, hiszen egy legendát követve megpróbálják megszerezni a Végzet Pengetőjét.

Na jó, akkor először arról, hogy mi tetszett a filmben: az első fél óra nagyon jó volt. Kicsit musicalesen indult a dolog, amitől meg is ijedtem, de a dalok viccesek voltak, az átvezető animációk szintén. Aztán a zene egy kicsit sok lett a végére, túl ugyanolyanok voltak a számok, és már a szöveg sem volt különösebben nagy szám. A sztori kezdett egyre irreálisabb lenni, ezzel együtt a jó poénok száma is csökkent. Viszont a gyerekkorra való visszaemlékezések, a kitűnő cameók (Ben Stiller, Tim Robbins, Dave Grohl, Ronnie James Dio) megmentették a filmet.

Mikor felkeltem a tévé elől vegyes érzéseim voltak a végeredménnyel: az oké, hogy Jack Black és Kyle Gass végig ökörködték a 90 percet, és elhiszem, hogy a haveroknak nagyon vicces volt, de nekem annyira nem. A Tenacious D valakinek bejön, valakinek nem (annyira). Én most inkább az utóbbi csapatba tartozom, ezért adok csak 6/10-et a filmre.

Címkék: kritika, 6/10, 00s