Mielőtt elmondanám az utolsó nap eseményeit, mindenképpen leszögezném, hogy az idei Sziget fesztivál nagyon jóra sikeredett. Persze el tudtam volna még viselni plusz két napot, és még ennél is több sztárfellépőt, de különösebb mélypont nélkül, végig élvezetes maradt a kínálat. Szóval jó élmény volt idén is a Sziget, annak ellenére, hogy a zárás számomra rettenetesre sikerült. Köszönhető volt mindez annak, hogy a hajnali 1-kor kezdődő Rage Against The Machine tribute zenekar (ami egyébként iszonyatosan jó, és a tavalyi Sziget egyik legjobb meglepetése volt számomra) koncertjén, úgy az ötödik szám környékén az egyik alkoholmámoros rajongó ugrálás közben leverte a szemüvegemet, amit hiába próbáltam elkapni. A tömegnek és a sötétnek köszönhetően pedig megtalálni sem sikerült. A szemem sajnos nagyon rossz, pótszemüveg híján pedig teljesen meg voltam fosztva a távollátás csodálatos élményétől. Először lettem hát idegbeteg az egy hét alatt, és ezért is jobbnak láttam azonnal hazamenni, miközben dap próbált nyugtatni. Pech, ez van, nem hibáztatok senkit, magamat talán egy kicsit, és még a tanulságokat is levontam, csak hát egy ilyen eset eléggé el tudja venni az ember kedvét bármitől.

Na de olyan fél 2-ig még minden a legnagyobb rendben volt, szóval erről készségesen be is számolok. Az este már 5-kor elkezdődött a Csík zenekarral, amiről én azt hittem (meg amikor hallottam őket mindig ez volt), hogy jó kis magyar népzenét játszanak hegedűn, ami mulatós, de azért egy átlagos vidéki esküvőnél színvonalasabb. Ehhez képest hegedű kb. fél óra múltán került elő, helyette pedig jazz és blues zenészek jöttek fel, akikkel a közös zenélés nem igazán tetszett. A műsor végére maradt hát a Quimby és Kispál feldolgozás, illetve még pár ismert szám, amik viszont nagyon jók voltak. Vicces, hogy Lovasi a 7-ből 4 nap lépett fel valamelyik aktuális zenekarával. Csík után maradtam a Világzenei színpad környékén, sörözgetés alatt pedig az N&SK, a francia Leningrad zenéje szólt. Annyira nem fogott meg az előadás, de azért így is jó párszor kacsintottam a színpad felé.

Ezt követően hatalmas késéssel még pont beértem korunk legnagyobb drogosának, Pete Dohertynek és együttesének, a Babyshamblesnek a koncertjére, de csak az utolsó két számot csíptem el. Ez mondjuk nem volt rossz, de véleményalkotáshoz mindenképpen kevés. Ezek után ismét visszatértem Világzenei színpadra, hiszen éppen Besh o droM játszott, de a fellépésre már nem jutottam el, mivel a Roma sátorban iszonyat jó hangulat kerekedett az aktuális cigányzenére (a fellépőt sajnos nem jegyeztem meg). Fél 10-kor már ismét a nagyszínpad előtt álltam, The Killersre várva, ami ugye tavaly rettenetes volt, idén viszont kitettek magukért a fiúk. Annak ellenére, hogy sok hasonló szám ment le, a koncert végig élvezetes volt, zárásként pedig leadták a legújabb Nike reklámban hallható dalukat is (tudjátok, I've got soul, but I'm not a soldier). Összességében az idei egyik legjobb nagyszínpados koncertet köszönhetjük a Killersnek.

Ezek után José Gonzalezre néztem volna még el szívesen, de sajnos ez is kimaradt. Ennyi volt hát az utolsó nap, ami koncertek terén nagyon élvezetesre sikeredett. Reméljük jövőre is legalább ilyen jó lesz a Sziget, mint idén.