1977 nyarán mindennapos látványnak számítottak a mozipénztárak előtt hosszan kígyózó sorok Amerikában. Az év májusában mutatták be ugyanis az első Star Wars filmet, amely a mai blockbusterekkel ellentétben csak több héttel a premier után futott be igazán, hogy aztán hónapokra kibérelje a bevételi listák első helyét. A korabeli tudósítások egyöntetűen a rendkívüli látványvilággal magyarázták a Star Wars addig nem látott sikerét.

Vitathatatlan, hogy a Star Wars diadalmenetében meghatározó szerepet játszott a messzi messzi galaxis fantasztikus világa, valamint az egyedülálló látvány, amelyet az emlékezetes kosztümök és hangeffektek egészítettek ki. Azonban mindez önmagában nem magyarázza a mozik előtt kígyózó sorokat, az első film, és az abból induló franchise elképesztő népszerűségét. Bár a felsoroltak nélkülözhetetlen elemei a Star Warsnak, véleményem szerint a Csillagok háborúja titka mégsem ezekben, hanem abban rejlik, hogy a néző tudattalanul is ezer szálon kötődik a filmekhez. Ebben az esszében ennek a kapocsnak a hátterét mutatom be az 1977-es Egy új reményen keresztül.

Egy történet, amit mindenki ismer

A Star Wars rajongók számára biztosan nem jelent újdonságot a Hős útja elmélet. A monomítosz néven is ismert teória Joseph Campbell irodalom- és vallásprofesszorhoz köthető, aki különböző kultúrák mondáit és mítoszait kutatva megfigyelte, hogy kortól és tájegységtől függetlenül a hős története mindenütt megtalálható. Ezek az elbeszélések, mesék ugyanazokat a fordulatokat követik, amik így könnyen kategóriákba illeszthetők. A hős útja mindig a hétköznapi világban kezdődik, itt történik meg a kalandra hívás, amit először visszautasítás követ. Szerencsére ekkor jelenik meg a mentor, aki segít a hősnek átlépni az első küszöbön, hogy aztán az ismert világból az ismeretlenbe érve, szövetségesekkel és ellenségekkel övezve, különböző próbákat teljesítve valóban hőssé váljon.

Ezt az egyetemes történetet mindenki ismeri: mítoszok, mondák, mesék követik ugyanazt a sémát, amely beépült az emberiség kollektív tudatába. Emiatt a gyerekkorból jól ismert hőssel egyszerűbb azonosulni, problémáit, kihívásait, sikereit könnyebb átélni. Bár felnőttként ezek a történetek nem szolgálnak túl sok újdonsággal, vagy meglepő fordulattal, mégis időről időre jól esik újra végigmenni a hős útján.

Azon az úton, amelyet Luke Skywalker is pontról pontra lekövet az Egy új reményben. George Lucas még egyetemistaként figyelt fel Campbell elméletére, amit évekkel később a Star Wars forgatókönyvének írásakor használt sorvezetőnek. A rendező kitűnően érzett rá, hogy a messzi messzi galaxis ismeretlen világához egy ismerős történetet passzol, amelybe minden néző bele tudja élni magát. Ez persze nem egy eredeti ötlet, előtte és utána is rengetegen csinálták ugyanezt, gondoljunk csak Toklienre és a Gyűrűk urára vagy bármelyik jobban sikerült Marvel filmre.

Lucas azzal emelkedik ki társai közül, hogy az általa megálmodott hős útjának állomásai egyértelműen beazonosíthatók a nézők számára. Mint például a hulladékmegsemmisítőben játszódó jelenet, amely a Bibliából is ismert cet gyomrát jelképezi. Ezen felül Luke kalandja nemcsak egy ismeretlen világ felfedezésének élményét adja a nézőnek, hanem az erő által a spirituális igényeit is kielégíti.

Egy film, amit mindenki látott

Visszatérő kritika Quentin Tarantinóval szemben, hogy valójában nem több egy szemtelen tolvajnál, aki csak a másoláshoz ért. Nos ez a leírás tökéletesen ráillik Lucasra is, aki másfél évtizeddel előzte meg Tarantinót a lopásban. A Star Warsban ugyanis rengeteg olyan filmet idézett meg, amely hatással volt rá korábban.

Lucas eredetileg Flash Gordon filmet akart készíteni, ám nem sikerült megszereznie a jogokat. A képregényhősből így csupán inspiráció maradt: a sci-fi környezeten túl Lucas az 1940-es sorozatból kölcsönözte a Star Wars védjegyének számító főcímet, emellett bizonyos karakterek és helyszínek is visszaköszöntek a későbbi epizódokban (pl. az Uralkodó és Bespin, a felhőváros). A 30-as-40-es évek sci-fi és kalandfilmjei mellett más műfajok is markánsan megjelentek a Csillagok háborújában. A Tatooine sziklás-sivatagos világa a rosszarcú űrlényekkel bármelyik westernbe beleillene. Owen bácsi és Beru néni holttestét felfedező Luke John Wayne-t idézi meg Az üldözők azonos jelenetéből, míg Greedo halálát Lucas A jó a rossz és a csúf két alattomos gyilkosságából gyúrta össze.

A nyugati westernek mellett a távol-keleti mozik is erőteljesen hatottak a Star Warsra. A jediket és a fénykardot a szamurájfilmeknek köszönhetjük, ahogy R2D2 és C3PO karakterjegyeit is. A két droidot ugyanis Kurosawa Rejtett erőd című filmjének egymással civakodó komikus párosa ihlette, akik egy hercegnő megmentésében közreműködnek. Ismerős a sztori, ugye?

De nem ez az egyetlen történetelem, amelyet más filmből kölcsönzött Lucas: a Halálcsillag elleni támadás gyakorlatilag a 633 Squadron és a The Dam Busters hasonló jeleneteiből van összeollózva. Az eligazítástól és a küldetés ismertetésétől kezdve a nehezen megközelíthető, vájatszerű helyszínen át a kizárólag pontos tüzeléssel megsemmisíthető célpontig terjed az egyezés. Ráadásul a feladat teljesítésében hogyhogy nem, egy speciális célzóeszköz is segíti a bátor pilótákat. Szerencsére azért nem másolt le mindent Lucas, így például Chewbaccát sem a The Dam Busters Nigger nevű kutyájáról nevezte el. A második világháborús filmeknek az űrcsaták koreográfiájában is fontos szerep jutott. A formációban támadó repülőgépekről és a pilótákról készült képsorokat Lucas archív felvételekkel egészítette ki, ezzel is segítve a trükkmesterek munkáját.

A felsorolt filmek nélkül nem, vagy legalábbis nem úgy létezne a Star Wars, ahogy azt mindenki ismeri. A néző a megidézett jelenetek és műfaji kikacsintások miatt is mozog otthonosan ebben a kitalált világban, hiszen korábbi filmélményei köszönnek vissza a benne. Így például Mos Eisley-ban hiába van űrlényekkel tele a kocsma, ahogy belép az ajtaján Luke, mindenki egyből tudja, milyen alakok közé is keveredett.

Egy érzés, amit mindenki átélt

A Star Warsban rengeteg olyan szituáció jelenik meg, amelyet a legtöbb ember átélt már. Oké, most nem arra gondolok, hogy valaki hirtelen azzal szembesül, hogy egy tömeggyilkos diktátornak a fia, hanem az olyan esetekre, mint például egy idős családtag elvesztése, vagy a titkos szerelemmel való csipkelődés. Ugyanis pont ezek a hétköznapi élethelyzetek teszik még átélhetőbbé a galaktikus kalandot.

A kedvenc példám a Binary sunset, vagy magyarul kettős naplemente néven elhíresült szekvencia. A mindössze 37 másodperc hosszú, 3 beállításból álló jelenetben egyetlen szó sem hangzik el, mégis mindenki számára érthető, mi történik benne. Luke a nagybátyjával való vitát követően, miszerint még egy évet otthon kell maradnia, leszegett fejjel kisétál a házból és belerúg a poros földbe. Mikor megáll, vágyakozva a két nap felé fordul, amely a végtelen univerzumot és a kalandot testesíti meg. Egy pillanatra felcsillan a remény, ám Luke-nak nincs elég ereje szembeszállni családja akaratával, így csalódottan és mélabúsan visszasétál a házhoz.

A jelenet igazi erejét a zene adja: a magányos ballagás alatt egyetlen kürt hangja hallatszik, majd a távolba révedésnél a teljes zenekar csatlakozik egyfajta reményt sugallva, ám mindez pillanatok alatt szertefoszlik, és végül csak a lemondás marad.

Lucas szerint a Star Wars akár némafilm is lehetne, amely a színészek testbeszéde és az aláfestő zene által válik mindenki számára érthetővé. Mégha túlzásnak is hat a nyilatkozat, kétségkívül van benne igazság, elég csak a mimikára képtelen droidok sivatagi túrájára gondolni, amely simán megállná a helyét némafilmes komédiaként is.

Visszatérve a kettős naplementére, a jelenetben bemutatott érzést az 5 éves kisgyerektől a 100 éves aggastyánig mindenki pontosan ismeri, szavak nélkül is egyértelmű, mi játszódik le Luke-ban. Véleményem szerint pont ez az univerzális érthetőség a Star Wars sikerének legfontosabb összetevője, és pont ebben a jelenetben csúcsosodik ki igazán. Nem véletlen, hogy az előzmény és a folytatás trilógia is a Tatooine-i naplementével zárul, ahogy Luke is naplementét nézve válik eggyé az erővel Az Utolsó Jedikben.

Összegzés

Joseph Campbell szerint Lucas filmjének a legnagyobb erőssége, hogy a már feltérképezett földi közegből kilépve egy eddig ismeretlen területet nyitott meg a képzelet számára. A Star Wars fantasztikus világa milliókat ejtett rabul, ám ez a rendkívül kreatív univerzum önmagában nem lett volna elég a példátlan népszerűséghez. Ezt bizonyítja a korábbinál sokkal látványosabb előzménytrilógia felemás fogadtatása is.

A megfelelően adagolt spiritualitással, a tudatalattira ható szimbólumokkal, valamint a közérthető eszköztárával Lucas akaratlanul is rengeteg embert szólított meg az első Csillagok háborújával, és annak két folytatásával. A szakállas rendezőnek sikerült egy egyetemes történetet ismerős filmes megoldásokkal mindenki számára érthető és átélhető módon bemutatnia, amit azóta se tudott senki sem megismételni a Star Wars univerzumon belül.