10 filmes érdekesség a Taxisofőrtől a legújabb Terminátorig

deniro.jpg

Robert De Niro taxis engedélye 1976-ből. A színész a Taxisofőr főszerepére készülve, a method acting jegyében tette le a taxis vizsgát, hogy hónapokig fuvarozhassa New York lakóit. De Niro ekkor már Oscar-díjas színész volt (bő 1 évvel korábban a Keresztapáért kapta), ám a legtöbb utas ennek ellenére sem ismerte fel. Aki pedig igen, szimplán azt gondolta, megszorult kissé a színész, ezért fizetéskiegészítés miatt ült a volán mögé.

ladygaga.jpg

A 15 éves Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga (balra) kiemelt statisztaként cigarettázik a Maffiózók 3. évadában. Az énekesnő a gimis évkönyvben is eldicsekedett élete első sorozatszerepével.

hitchcock.png

Alfred Hitchcock a Reduco súlycsökkentő gyógyszer illusztrációjaként a Mentőcsónak című filmben. Az angol rendező 52 fennmaradt filmjéből 39-ben cameózott, azaz pár pillanatra megjelent alkotásaiban. Általában háttérben elsétáló járókelőt vagy vonaton/buszon/villamoson utazó átlagembert alakított, ám a végig tengeren játszódó Mentőcsónakban – víziszonyos lévén – kénytelen volt ilyen kreatívan belecsempésznie magát filmjébe.

beauty-and-the-beast-cgi-1495706529.jpg

Bella és szerelme a Szépség és a szörnyetegből. A motion capture-höz készült maskarát elnézve nem lehetett könnyű Emma Watsonnak röhögés nélkül kibírnia a forgatást.

kubrick.jpg

Stanley Kubrick a Ragyogás forgatásán készített selfie-t lányával. Jól mutatja mekkora egója volt akkoriban Jack Nicholsonnak, aki szemrebbenés nélkül állította, hogy valójában ennek a fotónak is ő a főszereplője.

stallone.jpg

Eddie Murphy, Sylvester Stallone és akkori felesége, Bridgette Nielsen távoznak egy Los Angeles-i étteremből 1986 szeptemberében. A 80-as évek talán legnagyobb fekete sztárja részben az olasz csődörnek köszönheti karrierjét: ugyanis Stallone játszotta volna eredetileg a Beverly Hills-i zsaru főszerepét, ám nem volt megelégedve annak forgatókönyvével, amihez temérdek módosítást írt. A producerek túl komornak és költségesnek ítélték Stallone javaslatait, inkább a komédia irányába terelték a filmet, amelyet végül Eddie Murphy-vel készítettek el, Stallone pedig a Kobrába ültette át ötleteit és frappáns(nak hitt) szövegeit

nick-castle-halloween-2018.jpg

Nick Castle 40 év különbséggel bohóckodik Michael Myers-ként az első, valamint az eddigi utolsó Halloween forgatásán. Az ikonikus maszk valójában egy 2 dolláros Kirk kapitány gumiarc kihipózott változata.

terminator-john-connor_tj83.jpg

A Terminator legújabb részét Magyarországon forgatták, ám a történetről egyelőre nem lehet sokat tudni. Annyi biztos, hogy a film a második rész után veszi fel a fonalat, és flashbackben az ifjú John Connor és a T-800 is visszatér. A fotón pont az ő dublőreik pózolnak, akiknek a testéhez adják hozzá Schwarzi és a kölyök Edward Furlong CGI fejét. 

macskafogo.jpg

Részlet a Macskafogó storyboardjából. Az eredeti forgatókönyv szerint Mr. Teufel véres sérüléseket okozott volna Safraneknek, ám a rajzfilmet finanszírozó kanadai-magyar üzletember, Joseph Sefel által Magyarországra küldött szakembereinek javaslatára – a családbarát besorolást szem előtt tartva – a vér kimaradt a végső változatból.

dick_warlock.jpg

Dick Warlock kaszkadőr és Kurt Russell mosolyognak a Menekülés New Yorkból forgatásán. Warlock bő két évtizeden keresztül volt Russell dublőre a színész karrierjének fénykorában.