10 éves film, sokat hallottam róla, de még mindig nem láttam. Ez jellemezte a Pókerarcokkal való kapcsolatomat, egészen tegnap estig, amikor is végre megnéztem e remeket. Na jó, remeknek azért nem mondanám, bőven nem, de egyszer nagyon jól szórakoztam rajta.

A sztori röviden annyi, hogy a csóró családból származó egyetemista Mike (Matt Damon) pókerezésből keresi meg a kenyérre valót. Jól is megy minden, egészen addig, amíg az összegyűjtött 30 ezer dollárját el nem nyeri tőle Teddy KGB (John Malkovich), az orosz maffiózó és kartyajátékos. 9 hónapnyi szünet után Mike, a sittről frissen szabadult haverja, Féreg (Edward Norton) hatására ismét elkezd pókerezni.

A film ugye a Texas Hold'em népszerűségét kívánta meglovagolni, több-kevesebb sikerrel. Ha nálunk mondjuk 3-4 évvel ezelőtt, a Korda korszak fénykorában került volna a mozikba, tuti hamar kultfilmmé válik a pókerért rajongók körében. De sajnos ez nem így alakult, a Pókerarcok megmaradt a jó film kategóriában, soha nem került a kultfilmek közé (legalábbis én nem tapasztaltam). A film szerkesztése engem leginkább a Nagymenők-Casino vonalra emlékeztetett, elsősorban a narrációnak köszönhetően. A Pókerarcok összes pozitívuma és negatívuma ebből a stílusból ered.

Matt Damon narrációja szerintem jó volt, megteremtette az alaphangulatot, érdekes dolgokat mondott, és egyáltalán nem éreztem erőltetettnek. Mondom, kicsit Casino-s volt. Egyébként a hangulat nálam végig kitartott, a lassabb részek így simán kibírhatók voltak. A történet menete nem tartogat túl sok meglepetést, de nem is vártam többet, szóval ez is kifejezetten tetszett. Azonban ha már ilyen stílust választottak a készítők, akkor igazán kitalálhattak volna erősebb karaktereket. Matt Damon jó játszott, Norton figurája azonban végletesen egysíkúnak bizonyult. A mellékszereplők közül John Malkovich elég semmilyen volt, a Mike barátnőjét alakító Gretchen Mol szintén. A karaktereket tehát elég gyengére írták, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint John Turturro, akinek tényleg semmi szerepe nem volt az egész sztoriban, Martin Landau pedig hozta a tök sablonos játékot, amit a figura megkövetelt. Pedig a színészek egytől egyik tehetségesek, szóval ezért is kár, hogy nem alakítottak ki nekik normális szerepeket.

Összességében a történet nekem tetszett, emlékezetes jeleneteknek sem vagyunk híján (pl. pókerezés az ügyvédeknél, a Taj Mahal Casino), a film stílusa is bejött, csak hát ebből többet is ki lehetett volna hozni. 7/10 a vége, egyszer-kétszer simán meg lehet nézni, de klasszikus azért soha nem lesz.