Nem akarok túl ömlengős kritikát írni a filmről, de jelen szösszenet írásához képest nemrég láttam, és bevallom, kicsit még mindig a hatása alatt vagyok. A relatíve olcsó jegyár mellett Steve Carell neve vonzott be a moziba, és bár néhány rövid kritikát olvastam, nem számítottam rá, hogy ennyire romantikus, és ilyen kevéssé vígjáték lesz ez a romantikus vígjáték. Persze nehogy félreértés történjen: nagyon aranyos film, rengeteg megmosolyogtató szituációval és elmaradhatatlan happy enddel, a remek színészi játék, zene és rendezés mégis elképesztő erőt ad a drámaibb jeleneteknek, és a vicces részekben is átüt a kilátástalannak tűnő szerelem fájdalma, amit a nagyszerű érzékű vágások és képbeállítások még átélhetőbbé tesznek. De lássuk, miről is van szó!

Sztori: Adott Dan (Steve Carell), egy egyedülálló apuka (mármint özvegy, bár igaz ami igaz, kiderül, hogy egyedülállóan jó író-újságíró), aki három lányának nevelésével küszködik változó sikerekkel ("good father, but sometimes a bad dad" - szól az egyik lány analízise, amit a feliratozónak nem sikerüt normálisan lefordítani, így én sem teszek rá kísérletet). A négytagú família szokásos évi családlátogatásra megy a vidéki rokonsághoz (Dan szüleihez, családot alapított nővéreihez és a friss párkapcsolatba lépett bátyjához), ahol jobbnak látják elküldeni őt a városba. Tervük sikerrel is jár, mert megismer egy lányt (Juliette Binoche), a szimpátia kölcsönös, öröm boldogság, ám kiderül, hogy Marie kapcsolatban van, és amikor betoppan a családi összejövetelre, az is, hogy kivel: hát persze hogy Dan testvérével. Nagyjából ennyi az alaphelyzet, Dannek a családi élet egyengetése mellett érzelmeit is helyre kell tenni, sőt, újságírói karrierje is fordulópont előtt áll.

Ezek alapján nem tűnik olyan nagy számnak a film, és kétségkívül nem lehet azt mondani róla, hogy ennél eredetibb alkotása nincs a történelemnek, de annyira jó a karakterábrázolás, és a konfliktusok, belső vívódások megjelenítése, hogy a szerelmes sztori könnyen magával ragad minket - Dannel együtt szeretünk bele Marie-be, és gyűlöljük a világot, amikor kiderül a románc akadálya.
A kiemelkedő színészi alakításokon kívül fontos szót ejteni a zenéről, amely tökéletes összhangban van a filmmel, hihetetlenül megtámogatja a cselekményt: a zene, a megszólalása vagy elhallgatása a szereplők lelki folyamatait néha talán kicsit túl szájba is rágja, de ettől még nagyon-nagyon jó.
Negatívumként annyi említhető meg, hogy az újságírói karrier történetszála meglehetősen elhanyagolt (ami persze nem meglepő, de ennél ügyesebben is megoldható lett volna - annyi értelme viszont mindenképp volt, hogy magyarázza a filmben használt kiművelt szófordulatokat), és hogy a hosszas felvezetés után nagyjából öt perc alatt minden jóra fordul, és beköszönt a nagy öröm.
Ítélet: 8.5/10 (ebből +1 pont a soundtrack miatt)
Nagyon kedves filmecske, igazán megéri a mozijegy árát, de remélem senki nem követi el azt a hibát, amit én: nem szabad egyedül megnézni! Ide egy lány (illetve persze adott esetben fiú) kell társaságnak, akivel együtt drukkolhatunk a szimpatikus hősöknek, és persze akivel a romantikus film utáni romantikázást meg lehet ejteni. Talán még az sem baj, ha az illető a testvérünkkel jár...