Egy életrajzi film mindig kockázatos, hiszen ha a főhős személyisége nem elég érdekes, vagy az őt megformáló színész nem elég hiteles, az az egész filmet hazavághatja. A Vérző olajban a főhős, Daniel Plainview végig ott van a vásznon, egyetlen olyan jelenet sincs, amiben ne szerepelne. Ez azért életrajzi filmektől is szokatlan (talán a Ray volt utoljára ilyen), nem csoda, ha a főszereplőnek különlegeset kell alakítania, hogy a film mindvégig élvezetes maradjon. Daniel Day-Lewis pedig még ennél többet is nyújt: ő a színészet egy egészen másik dimenzióját képviseli. Nincs az a jelző, amivel tökéletesen ki lehetne fejezni, hogy mennyire eszeveszetten jó. A vásznon nem Daniel Plaiview-t látjuk Day-Lewis megformálásában, hanem magát Daniel Plainview-t.

A Vérző olaj tehát Plainview életének egy szakaszát  mutatja be, miközben az olajipar felemelkedésének köszönhetően megszületik a vadnyugaton Amerika. A történet előrehaladtával jobban megismerjük a főhőst, aki egyre többet és többet mutat meg valódi énjéből. A Vérző olaj követi az elmúlt évek "trendjét", egyetlen pozitív karakter sincs, mindenkinek vannak hátsó szándékai. Ez leginkább a helyi közösség lelkészére, Eli Sundayre (Paul Dano) igaz, aki Jézus mögé bújva próbál pénzt és hatalmat szerezni. Plainview mellett ő válik a legmeghatározóbb figurává, a filmvégi finálé - ahol kiderül, hogy mennyire szar is a magyar cím - is kettejükről szól. Paul Dano egyébként nagyszerű a lekész szerepében, nem válik alsóbbrendűvé Day-Lewis mellett.

A Vérző olaj egy hatalmas film. Az egész tele van emlékezetes jelenetekkel, amiket Paul Thomas Anderson egyszerűen zseniálisan írt és rendezett meg. A fúrótorony kigyulladása például olyan hatásos jelenet volt, hogy teljesen megfeledkeztem, hogy egy moziban ülök, úgy éreztem, mintha az eseményeket élőben látnám. Aztán ott van még a fényképezés is, a kamera sokszor a párbeszédek alatt is csak Plainview-t mutatja, aki így még inkább uralja a vásznat. Ez kicsit a Keresztapa elejére emlékeztetett, ott is csak Vito Corleonét láttuk, miközben Bonasera panaszkodott. Emellett a tájak is gyönyörűek, Robert Elswitt operatőr méltán kapott Oscart munkájáért. A jelenetek feszültségéhez nagyban hozzájárult zene is, ami már-már elviselhetetlen, de nagyon illik a filmhez.

Negatívumként csupán annyit, hogy a film olyan két óra környékén kicsit veszít a lendületéből, de persze nem válik unalmassá a finálénak köszönhetően. A befejezés (ami tényleg hatalmas volt) érzésem szerint nem következett egyenesen az előzményekből, ennek ellenére egyáltalán nem lógott ki a film egészéből. 9/10 simán kijár a Vérző olajnak, ha megjelenik DVD-n, fix hogy ott lesz a polcomon (közvetlenül a No Country mellett). (A tovább után pedig beraktam a film poszterét, ami szerintem iszonyatosan jó.)