Kritika: Wanted

Szépen lassan behozom a blockbusterek terén a nyári lemaradást, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy megnéztem az Angelina Jolie nevével fémjelzett Wantedot. A történet alapjául szolgáló képregény ismerete nélkül ültem le megnézni a filmet, egyedül csak a trailert láttam moziban párszor, amiből kiderült, hogy mindenféle realitást nélkülöző akciófilmről lesz szó.

A sztori röviden annyi, hogy a átlagéletbe belefáradt Wesley Gibbsont (James McAvoy) megkeresi egy titokzatos nő, aki lássanak csodát, nem más mint Angelina Jolie. A végzet asszonya, miután megmentette főhősünk életét, elmondja neki, hogy ő egy szervezet tagja, ahol mindenki szuperjó reflexszel, a legnagyobb fizikai terhelést is elviselő szervezettel van megáldva, sőt a többség még meg is tudja csavarni a pisztolyból kilőtt golyót. Gibbson persze nem hisz a szemének, de pár perccel később mindez számára is elérhetővé válik, hiszen megtudja: benne is hasonló képesség lakozik.

A Wantedról már az előzetesben is kiderült, hogy azoknak semmiképp sem fog tetszeni a film, akik nem tudják kicsit lazábban kezelni a gravitáció törvényeit. A film látványvilága pedig pontosan erre épít, és szerencsére az orosz Bekmambetov által élképzelt vizualitás működik a vásznon. Az akciók ugyan nem forradalmiak, de élvezetesek, pl. a nyitójelenet egyértelműen kiemelkedik az utóbbi évek akciójelenetei közül. A közel két órás játékidő első felében Gibbson életébe, és képességei felfedezésének rögös útjába nyerhetünk betekintést. Az első óra, mindamellett, hogy kiszámítható, nekem sokkal jobban tetszett, mint a zárás. Bekmambetov stílusa és az apró poénok által kifejezetten élvezetes a film, a főszereplő McAvoy pedig kitűnően hozza a lúzer, mindenért bocsánatot kérő Gibbson figuráját.

A problémák úgy 1 óránál kezdődnek: a szervezet háttere, az erkölcsi mondanivaló, a végére iszonyat fárasztóvá váló lövöldözések szinte teljesen tönkrevágják a filmet. Megmondom őszintén, ugyan viszonylag későn néztem a filmet, de így is, az utolsó 15 percben háromszor aludtam el majdnem, annyira érdektelen volt a befejezés. A főszereplők közül McAvoyt leszámítva mindenki elég gyenge volt, Morgan Freeman sajnos nagyon kevés időt kapott, az első számú szereplőnek kikiáltott Jolie pedig egyenesen kiábrándító volt. Köszönheti mindezt a teljesen idióta nézésének, a kb 15 mondatos jellegtelen szövegeinek, és beteges soványságának. Valaha szexszimbólum volt, most pedig, ha kopasz lenne, simán elmehetne valamelyik haláltáboros filmbe statisztálni.

Részemről tehát, a jó kezdés ellenére csak egyszernézős film volt a Wanted, amiből bizony sokkalta többet is ki lehetett volna hozni. Vagy a vágószobában 90 percre rövidítve, vagy inkább normális törtnétet kerítve a felvezetéshez. Mindezek hiányában csak 6/10-et adok végül.

Címkék: kritika, 6/10, 00s