Beköszönés helyett egy kritika, ami már régóta érik bennem (értsd: vagy egy hónapja láttam a filmet, és kurvára nem emlékszem semmire), Az arany iránytű című opusról.

Nem szeretem a fantasyket. Nem szeretem az olyan filmeket, ahol beszélő állatok sétálnak az emberek mellett - merthogy az a lelkük (azaz csak precízen: a daimónjuk). A lényeg: egy párhuzamos világban járunk, de van ám átjárás a világok közt, mert ott a por, ám ezt a csúnya Magisztérium titokban akarja tartani, mert nem szeretik a szabad akaratot (ezért átnevelő-központot is üzemeltetnek a gyanús gyerekeknek,ahol kimossák az agyukat - sajnos nem tudhajták, de a legtutibb módszer ennek a filmnek a levetítése volna). De ott van az ellenállók szerveződése (nem emlékszem a nevére, de nem is érdekel) a szabad akarat védelmében. Ezen a Földön nemcsak emberek (és persze daimónok), hanem medvék (jegesmedvék) is élnek (nekik is van külön fajnevük, amire nem emlékszem) fenn a messzi Északon. A sztori: a főhős gyerek apucija felfedezi a port, ennek a Magisztérium nem örül, ezért egy szimpatikus nénit (Nicole Kidman) küld a lánykára, hogy nevelje meg. De a lány addigra már megkapta az arany iránytűt, ami nagyon jó dolog, mert válaszol a kérdéseinkre, pl. megmondja, hogy a néni meg a Magisztérium a setét oldalon állanak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellékszálnak ott vannak a jegesmacik: a főszereplő kislány domesztikálja a csalódottmert-igazságtalanulkicsinálták-ésnemlettkirály medvét, Jöreg Nemtudommisszont (a Jöregre is csak azért emlékszem, mert körülbelül tizenötezerszer elhangzik a neve), és ők így együtt (persze a közben besegítő ellenállószervezettel) nekiindulnak megváltani a világot, és a film elején fogságba esett kisfiút (aki mellesleg az egyetlen üdítő figura volt a filmben, gyorsan el is kellett paterolni úgy húsz perc után - na jó, minden kiszámíthatósaága ellenére a jegesmaci-szál is az elviselhető kategóriába tartozik, már csak Papp János hangja miatt is).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jellemábrázolás tragikus. Értem én, hogy mese, de azért azon túlléphetnénk, hogy a jóknak kis cuki daimónjuk van, a rosszaknak meg csúf dögök. Kidman kisasszony persze rutinból hozza a szerepet (mondjuk egy ilyet valószínűleg kómában is minden megerőltetés nélkül el tudna játszani), és végül is a gyerekszínészek sem rosszak, de semmi extra. Valószínűleg a film által kínált lehetőségek miatt...

 

 

A sztori kiszámítható, és mégis tele van kis hülyeségekkel, amitől a filmmel ellenszenvező megfigyelő feje tovább fő: miért nem lehet azt a szerencsétlen medvét csak Jöregnek hívni, miért kell állandóan Jöreg Faszomtudjamisszonnak nevezni, az egész nevét kimondva? Biztos komoly művészi koncepció, de nagyban ront az élvezeti értéken. A másik: a film közepén feltűnik a semmiből egy boszorkány, és elmondja a főszereplő kislánynak, hogy csak ügyesen azzal az iránytűvel. Hogy mi értelme van? Semmi mert tényleg semmi mást nem csinál. Ámde: a végén visszatér boszorkánytársaival, és a nagy ütközetben besegítenek. Hát ezért kellett egy félperces, teljesen értelmetlen jelenetet betenni a film közepére. Slusszpoén: a lány emlékszik a boszorkány nevére (Serafina Pekkala - na ezt megnéztem), aki egy órája (ami a filmidőben persze nem kevéssel több) két kedves szót szólt hozzá a semmiből. És ezt így hogy? Ha Kovács Bélának hívnák, akkor sincs az a tízéves lány, aki hetek múltán emlékezne rá...

 

 

Összességében a film rémesen unalmas (a fő baj, hogy egyszerűen semmi poén nincs benne, végig a népnevelés megy, hogy légy jó mindhalálig, semmi kis kikacsintás a szülőknek, vagy a filmet a társaság miatt végigszenvedő blogolóknak), és az egyetlen pozitívumot, a valláskritikát is sikeresen kiirtották belőle, így a film ideális bérmálkozó gyermekeknek és miniszterelnököknek, én azonban mégis elsősorban az alvási zavaroktól szenvedőknek ajánlanám tiszta szívvel.

A plusz másfél pontból fél a jegesmacik, egy pedig Papp János miatt van. Persze ettől még a film élvezhetetlen.