Így nézne ki a Predatormentes Ragadozó

Az 1987-es Ragadozó azon ritka filmek közé tartozik Schwarzenegger karrierjében, amely nem miatta lett kultuszfilm. Hiába szerepel neve öles betűkkel a plakáton, már a főcím alatti képsorok (idegen űrhajó közelít a Föld felé) is egyértelművé teszik a néző számára, hogy itt bizony nem Schwarzi lesz a Predator címszereplője. A nyitójelenettel, amely kísértetiesen emlékeztet az évtized másik idegen lényes filmjének, a Dolognak a kezdetére, a készítők gyakorlatilag azonnal lelövik, hogy egy űrlény körül fog kibontakozni a cselekmény. A hatalmas spoiler nélkül mindkét film, de különösen a Ragadozó egészen más megvilágításba kerülhetett volna.

pred2.jpg

– Eltaláltak. Vérzel, öregem!
– Most nincs rá időm, haver.

A főcímet és a Predator szemszögéből olykor bevágott hőképet nem számítva az első 40 perc egy hamisítatlan 80-as évekbeli B-kategóriás akciófilm, annak kötelező kellékeivel: van itt minden, egy csapat tesztoszterontól túlfűtött katona, dagadó izmok, emberméretű fegyverek, robbanásokkal teletűzdelt akciók és a kihagyhatatlan macsó szövegek. Ha nem lennének a már említett spoilerek, a második felvonás olyan sokkolóan hatna, mint az Alkonyattól pirkadatig fordulata, mikor a tarantinós gengszterfilm hirtelen átvált vámpíraprítós őrületbe.

Rodriguez filmjéhez hasonlóan a Predator első feltűnésével együtt stílusváltás is történik: a kommandós akciófilmből sci-fivel átitatott slasher-horror lesz, amely végül egy szinte némafilmes párharcba torkollik. Kíváncsi voltam, vajon működne-e a Ragadozó egy ekkora műfaji fordulattal a közepén. Épp ezért újragondoltam a film első 45 percét, és kivágtam minden olyan jelenetet, ami a Predator létezéséről árulkodik. (Az ihletet ez a beszélgetés adta.)

A következő dolgokat változtattam meg a filmen:

  1. Elsőként, a nyitójelenetben megjelenő űrhajót tüntettem el.
  2. Emellett a kiírások csillagos hátterét módosítottam feketére, mert az űrhajó hiányában utóbbi kontextus nélkül maradt. Így a film a kommandósokat szállító helikopter feltűnésével kezdődik.
  3. A 10. perctől kezdve többször is láthatjuk az alakulatot a Predator szemszögéből, valamint Poncho és Billy is megállnak párszor a fákat fürkészni. Ezek a snittek szintén kikerültek a filmből.
  4. A gördülékenyebb zenei átmenet miatt néhány vágóképet és rövid jelenetet is kigyomláltam, mint például Dillon és Anna 10 másodperces vitáját.
  5. Végül Dutch és Billy két párbeszédét vágtam meg (az "azon a fán van valami" rész egészében ment a kukába), mivel ezek túlzottan előrevetítették a Predator jelenlétét.

A "Predatormentes" változat 7 és fél perccel lett rövidebb, mint az eredeti film. A vágás során végig arra törekedtem, hogy érthető és lendületes maradjon a cselekmény, és ezzel együtt még nagyobbat üssön a Predator első megjelenése. A filmet itt nézhetitek meg:

Végül pár észrevételt osztanék meg a Ragadozóval kapcsolatban, amely a vágás során tudatosult bennem.

  • Most tűnt fel igazán, hogy az operatőri munka mennyire kiváló. Rengeteg hosszú, gondosan megkomponált snitt van a filmben, ahogy az alakulat halad előre a dzsungelben. Emellett a mélység-élességgel való játék is fantasztikus. 
  • McTiernan rendező otthonosan mozog a különböző műfajok között, és remekül teremt feszültséget. Csak annyit mutat, amennyit kell, nem lövi el egyszerre az összes puskaporát. A film második felvonása, mikor a Predator egyesével leszed mindenkit, tanítanivaló.
  • Vizuális történetmesélésben szintén erős a film. Gondoljunk csak Billy jelenetére, mikor leszakad a többiektől, hogy felkészüljön a Predator elleni harcra. Egyetlen szó sem hangzik el, mégis érthető mit miért tesz. Ugyanígy a Predator esetében is egyértelmű, hogy szimpla megnyúzás helyett miért tisztítja meg Billy koponyáját és teszi el a gyűjteményébe.
  • Végül egyetlen negatívum: a történet egy lezuhant helikopter megkereséséről szól, ami – mint utólag kiderül – CIA ügynököket szállított. Azt megtudjuk, hogy az ügynökök meghaltak, de hogy mi célból mentek a dzsungelbe és miért voltak oroszok a gerillák között, homályban marad. Persze ez nem olyan feltűnő és végső soron nem is fontos, csak utólag belegondolva mókás, hogy ez a szál teljesen elvarratlan marad.

Ha tetszett a cikk és szereted a filmeket, feltétlen kövesd be Totál Plán nevű filmes YouTube csatornámat!