Nagyon vártam, hogy megnézzem ezt a filmet, már az amerikai premier (2005) óta a várólistámon volt, de csak nemrég tudtam meg, hogy van magyar kiadása (2007 elején jelent meg dvd-n), méghozzá amellett, hogy egész normális címet kapott, a szinkronnál is odatette magát a megjelentető: Szabó Gyulát szerezték meg a főszereplő, Peter Falk hangjának. Nem sokat tudtam a filmről, csak annyit, hogy egy vígjáték, és a másik főszereplő egy Amerikában viszonylag ismert komikus, Paul Reiser, aki a történet írója is (kifejezetten Peter Falknak, kedvenc színészének írta a filmet). A többi szereplő sem kispályás: Peter Falk feleségét az Oscar-díjas Olympia Dukakis játssza, de a mellékszereplők közt ott található a talán inkább sorozatszerepéről (Weeds) ismerhető Elizabeth Perkins, és ha minden igaz, egy apró epizódszerepben a U2 zenekar menedzsere, Dennis Sheehan is feltűnik.

A sztori kiindulópontja, hogy Sam Kleinman, a babahintőpor-mániás, és megszokásaitól nehezen elszakadni tudó nyugdíjas (Peter Falk) felesége egyik napról a másikra lelécel, pedig már igazán nem fiatal ilyen mókákhoz, hát hősünk rendesen megijed, és végső kétségbeesése fiához (Paul Reiser) viszi el, aki aktivizálja testvéreit anyuka felkutatására, de apuval is kell valamit csinálni - ha már így alakult, magával viszi vidéki útjára, ahol is egy házat kell megnéznie, ahová a családjával költözne.

Azt hiszem, innentől teljesen egyértelmű, hogy a film apa és fia különös kapcsolatát, igazi egymásra találását mutatja be, ami nem kicsit klisés, de ez önmagában nem baj, nem kell minden filmmel megváltani a világot.

Nagyobb baj, hogy a megvalósítás is elég klisés, végig az motoszkált bennem, hogy ezt a filmet simán készíthették volna 1950-ben is, olyan látványosan sulykolja a nézőbe, hogy a család, szeretet, boldogság a legfontosabb - a világ (de főleg Amerika) csodás hely, könnyezz a meghatottságtól, néző!

Ennek ellenére mégis szerethető a film  - persze senki ne számítson rá, hogy a földön fog fetrengeni a film poénjai hallatán, de nem egy aranyos jelenetet kapunk, amelyre visszagondolva utólag is el-elmosolyodhat az ember, és Peter Falk alakítása most is zseniális (eddig bírtam, hogy ne csapjak át az ő méltatásába - abszolút kedvenc színészem, aki azért [is] fantasztikus, mert bár Columbo figurájának asszociációja a neve hallatán elkerülhetetlen, mégis úgy hozza az egyéb karaktereket, hogy a néző pillanatok alatt elfelejti Columbót).

Paul Reiser is jól hozza a szerepét, már majdnem megdicsértem az alázatát, hogy nem akart kitörni szerepéből és túljátszani Peter Falkot, de hát a filmet is ő írta. Ezzel viszont elég öreges lett az alkotás , amire a koronát a záró jelenetek teszik fel, ahol az addig minden lassúsága ellenére kedves, szívmelengető történet rózsaszínű és ragacsos vattacukorrá változik, amit erőnek erejével igyekeznek lenyomni a torkunkon. Ez még retrospektíve is ront a filmen: hát ezért néztem ezt én végig, hogy egy ilyen negédes, csöpögős, humortalan, és hihetetlenül erőltetetten patetikus zárlattal csapjanak pofán?! Valahogy úgy tűnik, semmi értelmes lezárást nem tudtak kitalálni, ezért a legklisésebbnél maradtak.

Értékelés: 7/10

Elég lehúzós lett a kritikám, de ehhez képest az utolsó három percet kivéve tényleg jó filmet kapunk: jó színészek, aranyos történet, aranyos poénok, gyönyörű környezet, és a legvégét leszámítva a negéd azért elfogadható mértékben lengi csak körbe a filmet, ami családi filmnézésre ideális: a nagymamától a kisunokáig mindenki számára élvezhető - ez tipikusan olyan sztori, aminek megtekintése után nem lehet rossz szájízzel felállni - bár maradandó élmények tömkelegére nem kell számítani...