Mostanában került a kezembe a Holt költők társasága című könyv, ami gondolom mindenki számára ismerősen cseng a megegyező című film miatt. Mivel a regény a nagysikerű film alapján készült, sokat vívódtam, hogy érdemes-e így írnom róla, de végül úgy döntöttem, hogy ez a remekmű megérdemel néhány szót!

A sztorit gondolom mindenik ismeri: Az ötvenes években járunk, a főhősök a Welton Akadémia, vagyis egy olyan iskola diákjai, melynek négy fő alapelve a hagyomány, a becsület, a fegyelem és a teljesítmény. Ám mindannyiuk élete megváltozik, amikor új irodalom tanár érkezik a suliba – John Keating – aki nem a hagyományokra és tökéletességre épülő, szigorúan strukturált tananyagot adja le, hanem romantikus költők műveit tanítja, és arra buzdítja diákjait, hogy járjanak nyitott szemmel a világban, és hogy vegyék saját kezükbe a sorsuk irányítását. Azt tanítja nekik, hogy ragadják meg a napot (carpe diem), mivel az élet nagyon rövid, tehát használják ki minden percét, hogy élni tudjanak. Keating hatására felélesztik az egykoron titkos társaságot, a Holt költők társaságát, és szembeszegülve mindenkivel így próbálják megízlelni a szabadságot.

A realizmus és a romantika ellentéte a mű végére teljesedik ki. Természetesen a műhöz hozzá tartozik a tragikus befejezés, aminek persze az irodalomtanár issza meg a levét, mivel a többi tanár és a szülők úgy látják, hogy Ő lázítja a diákokat, holott egyáltalán nem erről van szó. Keating csupán az önálló gondolkodásra bátorítja a tanulókat. A befejezésben a fiúk között is ellentétek alakulnak ki: Van aki inkább realistán látja a történteket, és eszerint is cselekszik, ám a többiek nem értenek ezzel egyet, mert úgy gondolják, hogy ily módon mindent feladnak, amit a Holt költők társasága jelentett nekik. Így a történet végére a srácok különböző módon próbálják elérni a szabadságot: van, aki öngyilkos lesz, van aki lázad, és természetesen van, aki mégis behunyászkodik a nagyobb erőknek.

A regény, mivel a filmből készült, tökéletesen ugyanazt nyújtja, mint a moziváltozat, ahol a zseniális színészi alakítások egyszerűen felülmúlhatatlanná teszik az egész történetet. 1989-ben Oscar díjat nyert a film a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, továbbá jelölték a Keatinget alakító Robin Williamst, mint legjobb színészt, valamint szintén jelölést kapott a legjobb film és legjobb rendezés kategóriákban is.

Azt hiszem nem túlzok, hogy aki már találkozott e remekművel, biztos nem „úszta meg” pityergés nélkül. Eddig akárhányszor néztem meg a filmet, valamint a könyv olvasásakor is könny szökött a szemembe. A mű elgondolkodtató, megható, szenvedélyes, sokatmondó, ezért én mindenkinek csak ajánlani tudom, sőt tulajdonképpen kötelező darabbá is tenném. Szóval aki nem csak filmen szeretné átélni ezt a gondolkodásmódot, annak javaslom, hogy olvassa el a könyvet is!