Serj Tankian a Szigeten

Talán két éve röppent fel a hír, hogy a System of a Down fellép a Szigeten. Akkor ez sajnos nem jött össze (mivel az egész csak kacsa volt), idén azonban ha már az éppen szünetet tartó együttes nem is, a szólókarrierbe kezdett frontemberük legalább tiszteletét teszi a Hajógyári-szigeten. Ennek mindenképpen örülök, hiszen a SOAD nagy kedvenc, és Tankien Elect The Dead lemeze is bőven a hallgatható kategóriába esik. Serj a Nagyszínpadon fog fellépni, gondolom főműsoridőben. A koncerttel kapcsolatban már most kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az arány a saját illetve a systemes számok között. Remélem az utóbbiak lesznek túlsúlyban. Persze tudom, hogy Serj nem egyenlő a SOAD-dal, de azért mégiscsak jó volna.

Bónuszként berakok egy videót, amin Tankian a Bob Marley-féle Get Up Stand Up-ot énekli többek között Tom Morello és Flea zenei kíséretében. A háttérben látható Axis of Justice felirat egy non-profit szervezetet jelöl, amit zenészek alapítottak, hogy együtt harcoljanak a szociális igazságért. Akinek tetszett a szám, az itt belehallgathat a koncerten elhangzott többi feldolgozásba is.

Címkék: videó, egyéb