Mozifanatikusok éjszakája
Hát túl vagyunk az első (de minden bizonnyal nem az utolsó) mozifanatikusok éjszakáján, amit a Westendben volt szerencsém végigvirrasztani. Tapasztalataim röviden, a neander által bejáratott pontokba szedett formátumban összegzem:
1. Rengetegen voltak! A kezdés előtt a mozi előtti mozgólépcső mögött is kígyóztak a bejutásra várók – a tömeg akkora volt, hogy szinte alig lehetett olyan termeket találni, ahol az aktuális film kezdete előtt öt perccel még volt hely (kivéve az Eszter hagyatéka, ami úgy tűnt, afféle „nem fértünk be máshova, legalább üljünk” gyűjtőhelyként működött…)
2. Mivel az eseményt a Cool TV-n orrba-szájba reklámozták, tele volt emókkal a mozi.
3. Tahó szervezés: nem engedték, hogy a kiszorult érdeklődők a lépcsőkre ülhessenek (nem érintett szerencsére, de olyan nagyon nem zavarta volna szerintem az embereket).
4. A legelejétől minden film legalább negyed órával később kezdődött a meghirdetettnél.
5. A várakozó tömegnek minden teremben ugyanazt a három U2-számot játszották (ha rosszhiszemű vagyok, arra gondolok, hogy talán a 3D-s koncertfilm megnézését akarták a tudat alá bevésni).
6. A Red Bull light kurva szar.
7. Végül is sikerült négy (és fél) filmet megnézni, amelyek közül csak az egyiknél kellett az első sorban szenvedni, szóval minden negatívum ellenére az igazi mozifanatikusok nyilván jól érezték magukat.
A tovább után pedig pár szóban megemlékezem a látott filmekről, különös tekintettel a 27 idegen igen-re.
27 idegen igen (27 dresses)
„Tipikus lány-sztori”, összegezte velősen a filmet társaságomban végignéző lány ezt a romantikus limonádét, és mikor egy tölcséres pizza kíséretében végiggondoltam az utána felszabaduló időben (Az utca királyaira nem fértünk be), mit is írhatnék, nekem is az volt az első gondolatom, hogy ha lány lennék, tuti tetszett volna. Ami a legnagyobb csalódást jelentette számomra az egész filmben, az a jócsajok drasztikus hiánya – még mellékszereplő sem volt, aki igazán jól nézett volna ki. A sztori persze teljesen kiszámítható, de minden negatívumával együtt sem tudom azt írni, hogy dögunalmas lett volna, bár azért volt időm gondolkodni azon, miként lehet egy barnaszemű lánynak (Katherine Heigl) kékszemű édestestvére (Malin Akerman). A színészi alakítások a gyenge közepestől az erős közepesig terjednek, kivéve James Marsdent, aki a lehető legtöbbet hozta ki a szerepéből. Egy-két tényleg jó poén is volt, bár túlsúlyban voltak az erőltetett, túl nagy felvezetést kapó humorosnak szánt jelenetek, és persze az elengedhetetlen csöpögős részek.
Ítélet: 4,5/10
Ideális film, ha egy lány kedvében akarunk járni: annyira nem is rossz, hogy üvöltve hagyjuk el a termet, de maradandó élményre senki ne számítson.
Eszter hagyatéka
Ha időm és lustaságom engedi, erre majd külön bejegyzést szánok, itt csak a kronológia kedvéért említem meg, illetve hogy jelezzem, amire fentebb már utaltam: inkább kint lébecolt a tömeg, minthogy erre beüljön – közel sem volt teltház.
8 tanú (Vantage point)
Rövidre fogom, mert neander már írt róla, és a véleményünk is hasonló: a kurta-furcsa befejezés és a nem túl valósághű üldözéses jelenetek ellenére annyira jól volt felépítve a sztori, és annyira sikeresen kezelte a feszültséget, hogy a kései időpont sem álmosította el a nézőket. Tetszett még a karakterek kidolgozása: teljes átéléssel lehetett végig drukkolni a „jó”fiúknak.
Izgalmas, jó kis film volt, persze klasszikus nem lesz. Ítélet: 7/10
Faterok motoron (Wild hogs)
No ez a fél film, amit a Bakancslista kezdete miatt kellett otthagyni, és amire eleve kényszerből (sajnos a Streetdance-re nem fértünk be…), és a cím miatti előítéletekkel telve ültünk be rá, mégis nagyon nagy pozitív csalódás ért, mert a Faterok motoron hihetetlenül vicces, nagyon szerethetők a karakterek, és a sztori is aranyos, szóval a befejezés ismerete nélkül is bátran ajánlom mindenkinek, én meg igyekszem minél hamarabb bepótolni.
A bakancslista (The bucket list)
Erről is külön bejegyzésben szándékozom majd szót ejteni, itt legyen elég annyi, hogy teljesen lenyűgözött a film, és a sok nevetés mellett (azzal áltatom magam, hogy amiatt is, mert addigra már vagy 20 órája nem aludtam) bizony nem egyszer komoly önuralmat kellett gyakorolnom, hogy ne legyen párás a tekintetem…
Szóval jó buli volt ez az egész, és bár nem merném magam mozifanatikusnak nevezni, azt hiszem legközelebb is benevezek.
