Tegnap a kereskedelmi tévék (egészen pontosan a TV2 és az AXN) 90-es évek napot tartottak, hiszen 10 órától két klasszikust játszottak egymás után. Így az esti meccs helyett/után én is nosztalgiáztam egy kicsit a két filmmel. Szerencsére a gyerekként jól megszokott eredeti szinkronnal sugározták mindkét remeket, így az elkapcsolás veszélye minimálisra csökkent. Hiába, régebben tudtak még igényes szinkront csinálni.

Elsőként a Szóljatok a köpcösnek ment, így én is erről ejtek pár szót. Rögtön azzal a megállapítással kezdeném, hogy Barrry Sonnenfeld egy zseni. Iszonyat jó csapatot hozott össze a filmhez: John Travolta a Ponyvaregény után ismét bebizonyította, hogy nagyszerű színész; Rene Russo élete szerepében tündököl, és 40 éves kora ellenére nagyon dögös; aztán ott van még Gene Hackman, aki egy tőle teljesen szokatlan balfék szerepben jelenik meg; és persze Danny DeVito, aki akkoriban még az egyik legjobb komikus volt. És a színészek közül még nem is említettem Dennis Farinát és Delroy Liondót, akik szintén emlékezeteset alakítanak.

A kiváló színészgárda mellett a fordulatos történet és a laza hangulat által válik különlegessé a film. A hollywoodi filmgyártást kifigurázó forgatókönyv egyértelműen telitalálat. A sztori végig vicces, amit a nagyszerű karakterek és a helyzetkomikum még inkább felerősít. Ennyi egyéniséget talán csak a Ravasz, az agy-ban láthattunk utoljára. A hangulaton természetesen John Lurie zenéje is hatalmasat dob, de ezt azt hiszem nem is kell részleteznem. A fényképezés végig ötletes, külön jó pont, hogy a háttérben lévő díszletekre is figyeltek a készítők, pl a Martin Weir-es filmplakátok végig ott vannak valahol. Apróságok, de nagyon sokat dobnak a hangulaton. Látszik, hogy Sonnenfeld operatőrként kezdett (még Coenék alatt), hiszen a legapróbb részletekre is ügyelt.

A Szóljatok a köpcösnek a 90 perc végére kicsit elfárad ugyan, de a 9/10-es osztályzatot így is bőven megérdemli. Kár, hogy a félig-meddig folytatás Be Cool meg sem közelíti ezt a színvonalat.

A második retro darab, az Egy becsületbeli ügy a 90-es években ismét felkapott bírósági filmekhez sorolható. A sztori röviden annyi, hogy két tengerészgyalogos rendszabályozás közben egyik társukat véletlenül megölik, amiből hatalmas botrány lesz a hadseregben. Daniel Kaffee hadnagyot (Tom Cruise) bízzák meg a két tettes védelmével, aki végül a felsőbb vezetéssel szembeszállva, teljes erőbedobással harcol védenceiért.

Az Egy becsületbeli ügy talán azért emelkedik ki a hasonló témájú és szerkesztésű filmek közül, mert az eseményeket illetően nem szolgál megnyugtató válasszal. A tárgyalás során olyan kérdések vetődnek fel, amik jóval túlmutatnak az egyes szereplőkön. A hadsereg és a Tom Cruise által képviselt hétköznapi, békés élet szembeállítása telitalálat volt Alan Sorkin író részéről, a rendező Rob Reinernek köszönhetően pedig nem sikkadt el a mondanivaló ezen része sem a történetben. A sztori valóságossága mellett a feszült hangulat és a kitűnő színészi játék egyvelege által válik különlegessé a Few good men. Jack Nicholson ismét hatalmasat alakít, de a főszereplő Tom Cruise is kitett magáért.

A 90-es évekre jellemző izgalmas és sejtelmes zene, illetve a "Johnatan Kendrick hadnagy" felszólítások és a folyamatos uramozás néha megmosolyogtatja az embert, ennek ellenére egy 8/10 mindenképpen kijár az Egy becsületbeli ügynek. A 90-es évek bírósági filmjeiből egyértelműen ez a legjobb.