Foci-eb - túl a csoportkörön

Túl vagyunk a csoportkörön, sok jó meccset láttunk, és újfent bebizonyosodni látszik, hogy egy Európa-bajnokság színvonalasabb a vébénél. Hevenyészett összefoglalás, és további esélylatolgatás következik.
 
A csoport
Elképesztően sajnálom Svájcot, akik nagyon jó játékkal lettek utolsók, azért Portugália legyőzése mindenképp szép teljesítmény volt, így Köbi Kuhn búcsúja kellően ünnepélyes lehetett. A korai búcsúról nem ő tehet, de még a játékosok sem: ez a csapat sajnos ennyire volt most képes (bár nem szabad elfelejteni, milyen balszerencsehullám övezte a csapatot), meglátjuk Ottmar Hitzfeld mit hoz majd ki a válogatottból.
A cseheket is sajnálom, de ők önmagukat pottyantották ki – a sztárok csillaga leáldozóban, a fiatalok talán túl fiatalok még, reméljük lesz még ez a csapat jobb, de most nem érdemelték meg a továbbjutást.
A törökök nagy akaraterőről tettek tanúbizonyságot, bármennyire szerencsések is voltak, nem lehet azt mondani, hogy továbbjutásuk nem megérdemelt. A portugál primadonnák simán teljesítették a kötelezőt – nem volt túl nehéz dolguk…
 
B csoport
Svájccal ellentétben Ausztria nem panaszkodhat a balszerencsére – az utolsó forduló előtt még továbbjutási esélyeik is voltak, persze csak elméletileg. Szimpatikus volt a küzdőszellemük, de továbbra is úgy érzem, hogy az EB legrosszabb csapata az övék volt. Lengyelországtól nem vártam volna ilyen rossz futballt, teljes középszer a csapat, csak arra voltak jók, hogy elrontsák a meccseket.
Ez volt a legsimább csoport – a horvátok gond nélkül, meggyőző játékkal jutottak tovább, és bebizonyították, hogy Anglia kiejtése csak a kezdet volt, határ a csillagos ég… A németek kicsit nehézkesebben jutottak tovább, mint várható lett volna, és ha emiatt vesztettek az önbizalmukból, gondok lehetnek még.
 
C csoport
Majdnem bejött a lehető legnagyobb meglepetés (be is buktam a tippeléssel), csak a hollandokon múlt, hogy nem Romániát vitték magukkal. Elképesztő játékkal jutottak tovább, csak szuperlatívuszokban lehet róluk beszélni, és ez bizony nem kis részt van Basten érdeme, aki sokat tett azért, hogy jó focit láthassunk. A románok nem játszottak rosszul, annál rosszabbul az olaszok és főleg a franciák. Sajnálom azért, hogy Mutu kihagyta a büntetőt az olaszok ellen, amivel továbbjuttathatta volna csapatát, mert (még ha joggal lehet is hivatkozni a játékvezetés „furcsaságaira”) egy ilyen olasz csapat nem érdemelte volna meg a továbbjutást (viszont ezek után nagy esélyük van egy jó teljesítményre, mert a franciák elleni meccs biztosan sok önbizalmat adott nekik).
Kevesen gondolhatták, hogy Ausztria mellett a franciák lesznek a leggyengébbek – Domenechnek mennie kell, nincs mese, ez a csúfos kudarc az ő hibája, ilyen játékosokkal Csank János is jobb eredményt ért volna el…
 
 
D csoport
Nem akarom fényezni magam, de itt még a sorrendet is eltaláltam, várható is volt a spanyol továbbjutás, igaz ilyen meggyőző játékra azért nem számítottam tőlük, most már esélyesekként kell velük számolni. Az orosz csoda Guus Hiddink műve: bevállalta, hogy nem szerepeltet légiósokat, így igazán összeszokott csapattal érkezett, és bejött a számítása – megérdemelt a továbbjutás.
A svédek kritikán alul játszottak, nem a kiesésük miatt tartom őket az EB egyik legnagyobb csalódásának, hanem az ötlettelen, unalmas játékuk miatt, szegény görögök meg ennyire voltak képesek – kipukkadt a lufi, az istenek elpártoltak, illetve a közhelygyűjtemény további elemei helyett maradjunk annyiban, hogy a közepes játékosok, és a rossz taktika egyenes következménye volt a 0 szerzett pont. Szimpatikus gesztus a kiállás Rehhagel mellett, de lehet, hogy jobbat tenne a görög válogatottnak egy edzőváltás. Meglátjuk, a fiatalítás után mire lesznek képesek…
 
Negyeddöntők
 
Portugália-Németország
Bízzunk benne, hogy a portugálok a Svájc elleni formát hozzák, és akkor nem lesz itt semmi gond. Más esetben a németeknek sokkal jobban kell játszaniuk, mint eddig, de talán a jó ellenfél kihozza belőlük is a tudást. Nagy lehet a német edző, Löw szerepe (pláne, hogy a pályán nem lesz ott), mert bőven lehet, hogy hátrányból kell fordítania a Nationalelfnek.
Tippem: Portugália-Németország: 1-2
(Remélem, hogy ez bejön…)
 
Horvátország-Törökország
A horvátok önbizalmával nem lehet gond, és ennek elégnek kell lennie a kapusukat vesztett törökök legyőzésére (bár Rüstü esetleges szereplése még jobban feltüzelheti őket, viszont a küzdőszellem egy negyeddöntőben önmagában már kevés), csoda lenne egy török győzelem.
Tippem: Horvátország-Törökország: 2-0
(És ennek is drukkolok, a csehek és Svájc kiejtése soha nem bocsájtható meg részemről)
 
Hollandia-Oroszország
Szomorú vagyok a párosítás miatt, a bennmaradt csapatok közül a két kedvencem került össze. Gondolom a többség biztos a holland győzelemben, de ha az oroszok kihúzzák az első félórát kapott gól nélkül, akkor bármi lehet, nem szabad leírni őket.
Tippem: Hollandia-Oroszország: 3-1
(Itt csak annak drukkolok, hogy jó meccs legyen, és a győztes nyerje meg az EB-t)
 
Spanyolország-Olaszország
Bejött a „mediterrán rangadó”, és itt még kevésbé van értelme komolyan esélylatolgatni – akármelyik csapat nyerhet, de szerintem az első gól döntő lesz. Megérdemelnék a spanyolok a győzelmet, de motivációnak az olaszok sincsenek híján.
Tippem: Spanyolország-Olaszország: 0-2
(Jobban örülnék egy spanyol győzelemnek, az olaszok nem érdemelnek elődöntőt)
 
Címkék: vélemény, foci eb