A Hősök mélyrepülése

Kevés olyan sorozat van, ami jobban ki tudna borítani, mint a Hősök. Az első évadot zabáltam, iszonyatmód tetszett. Ugyan a befejezés nem volt az igazi, mégis könnyedén szemet tudtam hunyni az apró botlás felett. Azt akkor még nem is sejtettem, hogy a  mélyrepülés bizony innen kezdődött. A második évadról nem mondanék semmit, hiszen  leginkább a kurva szar jelzővel lehetne objektíven körülírni. A hatalmas csalódás után itt a harmadik évad, ami egy hajszállal ugyan jobban indult, mint az előző szezon, de még így is rettenetes lett. Hogy minek köszönhető ez: a rengeteg szálnak, a hanyagul kezelt időutazásnak, a meghalni képtelen szereplőknek, és a szánalmasan szar effekteknek.

Oké, a Heroes egy sokszereplős sorozat, mégis a számtalan karaktert - akik közül a többség inkább irritáló, mint nem - egyszerűen nem tudják kezelni az írók. Az írók, akik restek normális történetet írni, inkább lehúznak még egy rókabőrt a közös célról, hogy mentsük meg a világot, illetve kitalálnak egy rakat szereplőt, akiknek a kétperces jelenetei majd kiteszik a kötelező játékidőt. A másik idegesítő dolog, hogy a halottnak hitt figurák állandóan visszatérnek. A második évad alatt kétszer örültem: amikor meghalt Nikki és amikor meghalt Nathan. A pillanatnyi jókedv azonban gyorsan szertefoszlott, hiszen "meglepő módon" ismét élnek és virulnak, plusz még Linderman is visszatért. Hát egyszerűen remek. Mostanra már kb. mindenki tudja öngyógyítani magát, vagy vissza tud utazni az iőben, ahol meggyógyítják. Így tényleg nem lehet kiírni véglegesen senkit sem.

Kamehame

Apropó időutazás: az állandóan változó jövő, a folyamatos ugrálások logikailag mostanra teljesen értelmetlenné váltak, így azt, hogy valóban elpusztul-e a Föld már lófaszt sem érdekel, hiszen úgyis seperc alatt vissza lehet csinálni. A sorozatot a kuszaság és az unalom (fuck, az elmúlt 14 részben az égvilágon semmi sem történt) mellett a látványvilág is hazavágja. Most komolyan, miért kell 3 helyszínen játszódnia az egésznek? Az első évadban még érdekes környezet mára iszonyat unalmassá vált, ennyire drága lenne, teszem azt, egy új szoba felállítása? Nem hinném. A helyszíneken kívül a vizuális effektusok terén sem lehet sok mindenre büszke a Hősök. A kilőtt lángcsóvák egész jók, azonban az extra gagyi odafényképezések inkább nevetségesek, mint hangulatosak (gondoljunk csak az ukrajnai Odessára). Emellett a világításra és a sminkelésre is jobban odafigyelhetnének. Nem tudom, hogy az első évadnál nekem nem tűnt fel, de most csak úgy árad a B érzet és az igénytelenség a sorozatból.

A lebegő vonat

Most, hogy eléggé kidühöngtem magamat, végleg szakítok a sorozattal. A harmadik évad eddigi két epizódja egyáltalán nem győzött meg, hogy lesz ez még jobb is. Feleslegesen idegesíteni nem akarom magamat, ezért inkább nem nézek több részt. Kár érte, mert iszonyat nagy potenciál volt az ötletben, az évtized egyik legjobb sorozatát is ki lehetett volna hozni belőle.

Égő ajak és Joker gyermeke

Rákvörös