Végre én is megtekintettem Guy Ritchie legújabb filmjét, amitől mindenki a Ravasz az agy, de minimum a Blöff színvonalát remélte. A csalódás persze elkerülhetetlen volt, így nem csoda, hogy a RocknRolla az imént említett két kultmozi közelébe sem ér. Azonban, ha remekművet nem is, egy egyszer nézhető, laza (néhol túl laza), viszonylag pörgős filmet kapunk, amiben egyaránt találunk nagyszerű és borzalmas karaktereket, nagyon elkapott és rémesen gyenge jeleneteket is. A történetet felesleges lenne ismertetni, hiszen egyrészt túl szövevényes, másrészt pedig igazából végtelenül semmitmondó. Ez utóbbi a legnagyobb hibája a filmnek, amire még a sok érdektelen és a végkifejlet szempontjából lényegtelen szereplő is rátesz egy lapáttal. Mindemellett a kezdés is döcögős, a narrátor szerepeltetése eléggé erőltetett, és ez a jelző sajnos a jelenetek többségére is ráillik. Kicsit furán hangzik, de túl stílusos a film, tehát sokszor szándékosan cool-nak gondolt szöveget hallhatunk, ami már túl sok ahhoz, hogy később csak úgy idézgessük. Gondolok itt a RocknRolla kifejezés 25-szöri elismétlésére vagy a régi iskola hangoztatására.

A képi megvalósítás terén már nincsenek ekkora problémák, bár a kreativitást itt is joggal számon lehet kérni. Mindezek ellenére nem mondanám rossz filmnek a Rocknrollát, hiszen teljesíti azt, amit előzetesen felvállalt: szórakoztat. Persze, nem a legjobban, mégis néhol igen szellemes képsorokat csíphetünk el, esetenként pedig hangosan is felnevethetünk (mint pl. az üldözés alatt). Az összképen nagyban javít a kitűnő soundtrack, amin tényleg nem szerepel egyetlen rossz dal sem. Mondjuk a garage rock igen nagy teret kap rajta, de én speciel ennek kifejezetten örültem. Ritchie új műve ilyen szempontból méltó nagy elődjeihez. Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem a RocknRollát, a színészek jók voltak, a karakterek már kevésbé, de így is akadt néhány jó poén, amiért megérte végigülni a 100 percet. Részemről ez egy gyenge 6-os, nem úgy a zene, ami minimum egy 9-es (nem csoda, hogy most is ez szól).