A megfilmesíthetetlennek tartott könyvből készült film idén elnyerte a legjobb filmnek járó Golden Globe díjat, és Oscarra is jelölték. Az elismerések nem alaptalanok, hiszen egy nagyon jó, néhol meglepő romantikus drámáról van szó.

A történet 1936-ban kezdődik egy arisztokrata család vidéki kastélyában. A családból a legidősebb lány, Cecilia (Keira Knightley) és a gondnok fia, a szinte családtagnak számító Robbie (James McAvoy) szerelmes lesz egymásba. Ám kapcsolatukat Cecilia húga, Briony (Saoirse Ronan) félreértelmezi, és bajba sodorja a párt. 4 év múlva Robbie katonaként próbál elmenekülni Franciaországból, Cecilia - minden kapcsolatát megszakítva családjával - nővérként ténykedik, a 17 éves Brionyt pedig a bűntudat mardossa. Természetesen a történet a végkifejlettel kerekké válik, de ezt itt nem írhatom le.

Megmondom őszintén, nem különösebben rajongom a romantikus drámákért, főleg a kosztümösökért nem, de a Vágy és vezeklés tetszett. Ez nem is annyira a sztorinak köszönhető, sokkal inkább a meglepő és a hatásos megvalósításnak. A film első 45 perce, ami 1936-ban játszódik, nagyon jó. Joe Wright rendező kitűnő érzékkel mutatta be a történéseket a kislány és a szerelmesek szemszögéből egyaránt. Ezzel az egyszerű, ám hatásos dramaturgiával sokkal könyebbé válik a szereplők cselekedeteinek a megértése. Szóval az első rész, úgy ahogy van tökéletes.

A 4 évvel később játszódó eseményekről ez azonban már nem annyira mondható el. A flashback jelenetekkel, és a valóság és képzelet összemosódásával az egész rész kusza lesz, és bizony néhol unalmassá válik. Mondjuk az, hogy nem tudjuk mi a képzelet és mi a valóság, az nem különösebben zavaró, főleg, hogy állítólag a könyv is ilyen. Elsősorban a kötelező jelenetekkel van baj, amik csak azért vannak a filmben, hogy a szereplők lelki világát árnyalják. A történet szempontjából teljesen logikusak, azonban a film kétség kívül a közepén leül egy kicsit. Szerencsére a befejezés annyira újszerű, hogy feledteti mindezt az emberrel, ennek köszönhetően az egész film felértékelődik.

Ami miatt különlegessé válik a Vágy és vezeklés, ahogy azt már mondtam, az az újszerű megoldások és a zseniális képi ábrázolás. A Briony, illetve a Cecilia és Robbie szemszögéből bemutatott jelenetek mellett rám a legnagyobb hatással a Dunkerque-i kikötőnél az angol katonák várakozásának az ábrázolása volt. Az 5 perces, vágás nélküli jelenet egyszerűen fenomenális, a több száz főt számláló statiszták mindegyike csinál valamit, iszonyat mozgalmas az egész, a néző tényleg a filmben érezheti magát. Mindezt az élményt a jelenet alatt hallható zene is tovább fokozza. Aki látta az Ember gyermekét, az tudja, hogy mennyire sokat tud dobni egy ilyen megoldás egy filmen. Ami még elnyerte a tetszésemet, az a befejező jelenet. Az elgondolás akár rosszul is elsülhetett volna, de szerencsére nem így történt, az utolsó jelenet tökéletesen illik az egész filmhez.

A színészek közül én elsősorban Keira Knightley-t emelném ki, aki kitűnően alakította az összetett Cecilie karakterét. És egyébként is, egyszerűen illik a kosztümös drámákhoz. Az Oscarra jelölt, a fiatal Briony-t alakító Saoirse Ronan szintén jó volt, bár én inkább Keirát jelöltem volna helyette. James McAvoy szintén kihozta a maximumot a kissé egysíkú szerepéből. Amúgy a mellékszereplőkkel sem volt gond, csak hát ez a történet a három főhősről szól.

Nehéz osztályozni a Vágy és vezeklést, mert egy 8-asnál mindenképpen jobb volt, ám a 9-est az unalmas közepe miatt nálam nem éri el. Szóval maradjuk a 8/10-nél, az erősebb fajtából.