Kritika: Az éjszaka urai (We Own the Night)

Az Éjszaka urai egy gyenge gengszter-zsarufilm, ami néhol nagyon eredeti akar lenni, de ez nem sikerül neki. Kár érte, pedig az első fél óra nekem bejött, jó volt a zene, a hangulat. Aztán sajnos beindult a sztori, ami igencsak kiszámíthatónak és unalmasnak mondható. Őszintén szólva én már az elejétől fogva ellenérzéseket tápláltam ebbe a család egyik fele rendőr, a másik meg bűnözőkkel haverkodik alapötlettel, mert rohadtul átmehet az egész nyáladzásba, és sajnálatos módon ez így is lett.

Van egy maffiózók kezében lévő szórakozóhely, amit Bobby Green (Joaquin Phoenix) vezet, akinek apja (Robert Duvall) és bátyja (Mark Wahlberg) a rend becsületes őre. Idővel a testvérpár érdekei ellentétesek lesznek egymással, így Bobbynak döntenie kell, hogy melyik oldalt választja.

A sztori ugye elég gyér, de nem is ez a legnagyobb baj a filmmel. Az első félóra jó volt, a következő fél órában már kezdett süllyedni a színvonal, és az utolsó 40-45 perc teljes unalomba fulladt. A fő probléma a filmmel a gyenge történet mellett a pocsék színészvezetés: Duvall még csak-csak elment, de Phoenix a folyamatos suttogásával teljesen kiborított, Eva Mendes észrevehetetlen volt, Marky Mark meg csak egyszerűen szarul játszott. Mondjuk az biztos, hogy hülye szerepet írtak neki, hiszen egyik pillanatban még a legnagyobb badass, aki mindenkinek a fejét leordítja, aztán meg anyámasszonykatonája, aki fegyvert sem mer fogni a kezébe. Ezt nem is igazán értettem.

Élvezetes vagy emlékezetes dolog nem igazán történt a filmben, amiben lett volna potenciál (autós üldözés, utolsó harc) az is jellegtelen volt. Nálam a bilit Joaquin suttogása és a buta forgatókönyv (gyufás rész milyen rossz volt) borította ki, ezért az utolsó fél órában már a gonosz szovjet gengsztereknek drukkoltam, hogy mészárolják már le ezt a gyépés családot.

Mindezek alapján 4/10 a vége (a film elejének köszönhetően), ami több lehetett volna, ha nincs az a botrányos befejező mondat, amit kétszer is visszatekertem, hogy ez most komoly-e. A film nagy pozitívuma Eva Mendes külseje, ezért a tovább mögé beraktam egy jól sikerült képet a hölgyről.

Címkék: kritika, jócsaj, 4/10, 00s