Kritika: Diary of The Dead

Tudjátok van néha az az érzés, amikor nem tudod eldönteni, hogy amit látsz az komoly-e vagy sem. Ilyenkor általában kényszeredetten nevet az ember vagy kapcsolja ki  a francba a tévét. A Diary of The Dead-del kapcsolatban én is csak ültem, és néztem, hogy mi van? Már a nyitó képsor is necces: a letakart halott felébred és bizonytalan lépéssekkel, iszonyat lassan elindul az élők felé, hogy megharapjon valakit. Aztán megismerjük a főszereplőket, akik épp zombis filmet forgatnak (muhaha mekkora poén), és már ekkor is elkezdik szidni a rendező/operatőr gyereket, Jasont, hogy mekkora szar, amit csinál. Miután mindenki lelép, hazafelé menet a híreket hallva (miszerint elszabadult a pokol) Jason elhatározza, hogy leforgatja élete dokumentumfilmjét a világvégéről, amit majd jól feltöt a netre, hogy minél többen meg tudják nézni (állítólag 76 ezren 8 perc alatt).

Elvileg kézikamerával felvett filmet láthatunk, a gyakorlatban azonban szó sincs Cloverfield féle rángatózásról. Néha azért oldalra borul a kamera, meg beremeg a kép, de alapjába véve hagyományos módon van fényképezve a film. Hogy most ez jó-e vagy nem, azt el lehet dönteni. Szerintem így még komolytalanabb volt a Diary of The Dead, még kevésbé volt ijesztő. Visszatérve a sztorira: nálam már a 6. percben elvesztette a hitelét a film, amikor a rendező csávó csaja elkezd beszélni, hogy ő vágta össze a végleges változatot, plusz narrációt és zenét is rakott a film alá, hogy mi, nézők megijedjünk. Hmm, nem semmi szöveg, és ez még mindig Romero jobb húzásai közé tartozik.

Mert a forghatókönyv valami olyan eszeveszett szar, hogy még maga Uwe Boll is térdre borulna előtte. A párbeszédek, a karakterek... úristen. Az alkoholista professzor, akinek egyetlen szavát sem lehet érteni, vagy az amish süket parszt. WTF? Egyébként a prof hogy az istenbe került a csapatba? Nem is értem. Színészi játékról ne is beszéljünk, mert az természetesen nincs. Mivel egyetlen szereplővel sem igazán lehet együtt érezni, az ember azt várná, hogy mindenkit mészároljanak le kíméletlenül, ehhez képest az elhalálozások a zombik gyorsaságával egyenesen arányosan következnek be.

Viszont látunk pár tényleg kreatív halált, amik sokat dobnak a hangulaton. A hangulatot pedig még értékelni is lehet, ha teljesen B (sőt Z) filmként tekintünk a Diary-re. A sztori így megfelelő is, a színészi játék ugyan még mindig szar, de ez hozzá tartozik a feelinghez. Azonban még ekkor is felmerül a kérdés, hogy mennyire parodia a film? Ez számomra örök rejtély marad. Mindezek tükrében a végeredmény legyen 3/10. Tudom, hogy bőven túlértékeltem, de az ötletes halálok, a két ijesztés, a vicces beállítások, és a professzor egyik mondata, amin fetrengtünk a röhögéstől talán magyarázza a végső pontszámot. És még mielőtt elfelejteném a legfontosabbat: semmilyen körülmények között ne nézd meg egyedül a filmet, de tényleg ne!

Címkék: kritika, 3/10, 00s