Nehéz belekezdeni, hiszen amit a Taxidermia közben láttam, az felforgató volt. Fizikai és lelki értelemben is. Pálfi György filmje a XX. század második felét mutatja be három generáción keresztül. A nagyapa, az apa és a fiú viselkedése, frusztrációja a különböző korszakok politikai és társadalmi őrületét jelképezik. Mindezt gyomorforgató és (szó szerint) húsbavágó képekkel körítve, amihez képest egy disznóvágás délutáni teázásnak tűnik.

A nagyapa, Morosgoványi Vendel saját testi ösztöneinek és az ezzel együtt járó fantáziálásának a rabja, az apa, Balatony Kálmán az evés megszállotja, fia, Lajoska számára pedig az állatok preparálása jelenti a legnagyobb élvezetet. A filmben bemutatott életutak által keltett hatások alól nem lehet egykönnyen szabadulni. A forgatókönyvet Parti Nagy Lajos novellái alapján írták meg, bár jó pár változtatást eszközölve, hogy az élmény teljesebb legyen.

A Taxidermia által közvetített üzenet az egyértelmű metaforákon túl (pl. a szocializmus kritikájaként egy ötágú csillag alakú tányárból kell 20 perc alatt 40 kiló kaviárt megennie Kálmánnak és feleségének) nem értelmezhető egykönnyen. Legalábbis én még mindig gondolkodom, hogy mit is láttam valójában, és mi mit jelenthet mind a rendező elképzelésében, mind pedig az átlagos néző reakcióját tekintve. A gusztustalanság legvégső határát suroló látvány - ami rögtön feltűnik a Taxidermia esetében, és ezáltal a film egyfajta védjegyévé válik - Bunuel Az andalúziai kutya című rövidfilmjének szemkivágós képsorait juttatta eszembe. Pálfi még Bunuelnél is messzebb merészkedik: egy ember belső szerveinek pontos eltávolítását láthatjuk, a hosszú percekig tartó tűéles képsorokon. A jelenet hatásos, de hogy a rendező elérte vele az eredeti célját, az már kétséges. Én például végigtekertem ezt a pár percet, mert ez már nekem is sok volt (pedig vértől tocsogó amerikai filmeken nőttem fel).

A látványvilág a visszataszító jelenetek bemutatásán kívül nyomasztó hangulatot is kölcsönöz a Taxidermiának. Ugyan ironikus jelenetek sora követi egymást, az ember mégsem nevet a látottakon. Az élmény felkavaró és megrázó. Az amatőr és a profi színészek játéka egyaránt nagyszerű, az élete első szerepében látható Trócsányi Gergely teljesen egyenértékű volt például a nevesebb Hegedűs D. Gézával, de ez gyakorlatilag bárkiről elmondható.

A látottakat ahogy már mondtam, még emésztenem kell, így a szokásos értékelés is elmarad. Még egyszer mindenképpen meg fogom nézni a filmet, talán akkor jobban meg fogom érteni a látottakat, mert most még nem állt össze a kép.