Eredetileg Kispál-Kaiser Chiefs-Jamiroquai hármas volt betervezve csütörtökre, de persze nem tudtam ilyen szorosan tartani a programot, amiből végül is egyáltalán nem lett baj, hiszen az eddigi legjobb Sziget nap kerekedett ki a csütörtökből. Többek között ezért (illetve a reggel 9 órás hazaérkezés, és az ebből adódó másnapi rosszullét) miatt halasztottam mára a beszámolót.

Haladjunk hát időrendben: elsőként Kispálékat néztem meg, akik hosszú idő után nem 19.45-kor kezdtek, hanem 18-kor. Ennek következtében jóval kevesebben álltak a nagyszínpad előtt, és valahogy Lovasiék sem erőltették meg túlzottan magukat. A koncert persze egyáltalán nem volt rossz, sőt pl. a Németh Jucussal közösen előadott De szeretnék nagyon üdítő volt (főleg, hogy 5 év alatt eddig egyszer sem hallottam még élőben a duettet), és volt még pár emlékezetesebb pillanat, de a szülinapi Pecsás fellépés közelébe sem ért ez a produkció. Utánuk Kaiser Chiefs következett, ami elvileg az egyik legfelkapottabb rock-pop együttes Angliában. Koncertjük már az első pillanattól kezdve élvezetesebb volt, mint a jellegtelen The Kooks-é, de úgy 20-25 perc környékén, miután leadták a Rubyt, inkább továbbálltam. Ez mindenképpen jó ötletnek bizonyult, hiszen a Wan2 sátorban hatalmas buli volt a Les Truffes Krétiennes zenéjére. A francia csapat igazi örömzenét játszott, amiben Rage Against The Machine (Know Your Enemy), illetve Deee-Lite (Groove is in The Heart) feldolgozások is tökéletesen megfértek egymás mellett. A nap legélvezetesebb fél órája egyértelműen a Wan2 sátorhoz volt köthető.

A főműsoridős Jamiroquai a vártnál valamivel erőtlenebbül kezdett. Ez tapasztalható volt a közönség részéről, hiszen a kezdéskor még tömött hátsó részről folyamatosan szivárogtak el az emberek. Akik viszont kibírták az első fél órát, utána egy nagyon élvezetes, iszonyat laza koncertet kaptak. Összességében tehát megérte megnézni a Jamiroquait, hiszen 11 óra felé egyetlen karba tett kézzel álldogáló embert sem lehetett látni a környéken. A lélegzetvételnyi pihenő után az általam annyira nem kedvelt Péterfy Borira látogattunk el, aki együttesével egész jó kis koncertet hozott össze. Végig kellemes zenét játszottak, és külön öröm volt, hogy az A. E. Bizottság nagyszerű Szerelem, szerelem című száma is bekerült a repertoárba. Ezek alapján szívesen végignéztem volna a koncertet, azonban az Arany Ászok sátorban tapasztalható, még félmeztelenül is elviselhetetlen meleg kiűzött a helyiségből. Ez leginkább azért volt bosszantó, mert a tömeg és az ezzel járó meleg ellenére nem mentek a sátor szélén található ventillátorok.

Az est zárásaként még Beatricére néztem el, ami nem volt rossz, de különösebben sokat nem adott Nagy Feró és bandája. Ezek után pedig a társaság és az alkohol vette át a főszerepet, de azt hiszem ezt nem is kell részleteznem.