Érdekes, hogy a 60-as évek végi ellenmozgalom mennyire nem nyilvánult meg a mainstream filmek világában. Az államról, a hatalomról alkotott vélemények a 70-es években lettek arra érdemesek, hogy megfilmesítsék őket. A 70-es évek elejei események (vietnámi háború folytatása, a Watergate-botrány, stb.) még rá is raktak egy lapáttal, nem csoda, hogy Hollywood is elkezdett foglalkozni a rendőrségi korrupcióval (Serpico), a nemzetközi bűnhálózatokkal (Francia kapcsolat), a megfigyeléssel (Magánbeszélgetés) a CIA-vel és egyéb titkosügynökségekkel (A keselyű három napja). Ezekben a filmekben általában egy ártatlan ember próbálja felvenni a harcot a nálánál nagyobb hatalmúakkal szemben.

Biztonságos? Biztonságos?!?

A Maraton életre-halálra is e filmek sorába illeszkedik: az egyetemista Babe Levy (Dustin Hoffman) titkosügynök bátyja (Roy Scheider) révén kerül a Dél-Amerikában élő náci háborús bűnös (Laurence Olivier) figyelmének a középpontjába, aki egy amerikai páncélteremben tartott gyémántok megszerzésével akar új életet kezdeni. A történet az adott korban aktuálisnak tekinthető, Hoffman játéka nagyszerű, film mindvégig feszült és izgalmas marad. A képen is látható fogvájós vallatás pedig még 30 év elteltével is hatalmas hatással van a nézőre. A Maraton életre-halálra (a cím a főszereplő Babe kedvenc hobbijára utal) a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság érzetét kelti az emberben, ahogy azt egy jó politikai thrillernek tennie kell. Ugyan kicsit elfogult vagyok a 70-es évek filmjeivel kapcsolatban, ennek ellenére ez az alkotás méltán érdemli meg a 9/10-es osztályzatot.