Elsőre talán furán hangzik, de a Max Payne esetében kétség kívül a hasznunkra vált a világpremierhez viszonyított kéthetes csúszás. Mert az elmúlt majd három hétben a lehúzó kritikák és a közönség negatív reakcióit látva előre fel lehetett készülni a csalódásra. Hiszen a Max Payne a nagyszerű előzetesek láttán egyértelműen az idei év egyik legnagyobb csalódása.

A kultusz státuszú számítógépes játék mozgóképes adaptációja az első két rész sztoriját és karaktereit gyúrja össze egy fordulatoktól mentes lineáris történetté. Payne, 3 évvel felesége és kisbabája meggyilkolása után a döglött akták osztályán a lezáratlan ügyekkel foglalkozik. Elsőszámú feladata természetesen családja gyilkosainak az előkerítése, ami egy eddig figyelmen kívül hagyott nyom, nevezetesen egy új kábítószer feltűnése következtében előrelépéssel kecsegtet. Max az ismeretlen Mona Sax-szal szövetségre lépve próbálja véglegesen lezárni az ügyet.

Egy egész sokat ígérő kép

Nehéz belekezdeni a film kritikájába a játék említése nélkül. Hiszen a Max Payne a 2000-es évek forradalmi programja volt, ami a sötét noir hangulat, a képregényes átvezetők, illetve a látványos akciók révén vált kiemelkedővé. Egy pillanatig sem lehet tagadni, hogy a játék filmes vonatkozásai miatt volt ennyire élvezhető. Gondolok itt a Mátrix-szerű bullet-time hatásra, az ismert filmek helyszíneit megidéző környezetre és a mozikba illő látványos akciókra, illetve átvezető videókra. Az adaptáció készítőinek nem volt könnyű dolga, mivel a különböző filmekből lopott jelenetekkel bővelkedő játékból nehéz kreatív és mindenek előtt eredeti mozit készíteni. A kulcs talán a noir stílus, a sötét helyszínek és az extrém akciók kivitelezése lehetett volna, de mindezek kínálta lehetőséggel nem élt John Moore és csapata.

Pedig a film egész jól indult: a sötét képek, a játékból ismert helyszínek, a havas város (ami eléggé emlékeztetett Sin Cityre, de szerintem ez a legkevesebb), illetve egy-egy eltalált beállítás iszonyat hangulatossá tették az első fél órát. Azonban a játékban ennyi idő alatt már megöltünk vagy 50 embert, a filmben viszont Max Payne-nek sehogy sem akaródzott elkezdeni a mészárlást. Hullahegyek helyett a nyomozás lett a fő vonal, ami az idő előrehaladtával egyre unalmasabbá vált. Mindezt a logikátlan lépések, az értelmetlen mellékszereplők (Mona Sax vezetésével), és a Mark Wahlberg hiteltelen játéka csak még inkább tetézte. Majd egy órát kellett hát várni az első komolyabb akcióra, ami a mai akciófilmekhez mérten jó szándékkal is csak közepesre sikeredett. Nem csoda, hogy a rajongók is nemtetszésüket fejezték ki a filmmel kapcsolatban, hiszen a játék védjegyének számító bullet-time effektus minimális hangsúlyt kapott.

Ilyen fasza jelenet nem volt a filmben

A színvonal tehát az érdekesnek ígérkező bevezetéstől kezdve folyamatosan csökkent. Az egyértelműen rossz forgatókönyv mellett, azt hiszem, a színészeket is nyugodt szívvel lehet szidni, mivel pl. Marky Mark nem csinált semmit az égvilágon, a megtört zsaru helyett egy érzéketlen tuskót láthattunk csak. Szomorú, hogy a pályák közti átvezető képregény rajzolt figuráinak több érzelem volt az arcán, mint a film főszereplőjének. Szegény Wahlberg, idén az Esemény után egy újabb rettenetes szereppel rukkolt elő. Visszatérve a legelső gondoltra, a Max Payne esetében hatványozottan örülhetünk a kéthetes csúszásnak, hiszen minimális elvárásokkal komolyabb bosszankodás nélkül simán végig lehetett nézni a filmet. Ha nem így látom, akkor 2/10-nél biztosan nem adtam volna rá többet, így viszont jó volt egy 4/10-re.