Rövid írás lesz, mert már nem annyira aktuális a film, és messze nem annyira jó, hogy oldalakat pazaroljak el rá. A nyári képregény-dömping újabb résztvevőjével van dolgunk, méghozzá a Hellboy és a Bartman mellett egy (kvázi) folytatással. A 2003-as Ang Lee-féle első részből csak részleteket láttam, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy a sztorit megértsem. Szóval van egy tudós (jelen esetben Edward Norton), akinek ha a pulzusa 200 fölé ugrik, átváltozik egy irányíthatatlan, behemót zöld szörnyeteggé, előjönnek az ösztönei, tör-zúz, Dr. Jekyll-ből Mr. Hyde-á alakul, stb. A tudós, polgári nevén Bruce Banner miközben a hadsereg elől bújdosik, legfőbb gondja, hogy megtalálja a végső gyógyulásához szükséges ellenszert. Persze az ellenség nem nyugszik, és a veterán ruszki katonát alakító Tim Roth személyében támadásba lendül.

Nem lehet mondani, hogy Louise Leterrier filmje ideális csillagzat alatt született volna: már a kezdetekkor problémák adódtak, a színészek és a projektre fordított pénz miatt. Aztán Edward Norton valamilyen oknál fogva a film mellé állt, úgy látszik ő látott potenciált a dologban. Ez elsőre nem is tűnik elképzelhetetlennek, hiszen Hulk karaktere kifejezetten érdekes, azonban a forgatókönyvíró nem tudott ebből a kettős személyiségből túl sokat kihozni. A Hihetetlen Hulk az első perctől az utolsóig kiszámítható. A szerkezetéből adódóan sok hasonlóságot mutat a Vasemberrel, de míg utóbbinál Tony Stark karaktere érdekelte az embereket, és a film a trilógia kezdete volt, addig a Hulknál az előzmények tudatában valamivel merészebb, ötletesebb folytatást lehetett elvárni.

Mindemellett az akciók CGI kivitelezése sem volt elég meggyőző, a technikai háttér maximum közepes osztályzatot érdemel, ennek ellenére a csatákat és robbanásokat lehetett élvezni. Az olyan dolgok viszont, mint pl. Norton 10 perces menekülése, amikor az éjszakából hirtelen nappal, utána félhomály, majd ismét tök sötét lett, eléggé rombolták az élményt. Ahogy a színészek is: Norton nem volt rossz, de semmi emlékezeteset nem nyújtott, szerelme, Liv Tyler folyamatos suttogása elképesztően irritált, a gonosz Tim Roth pedig a futottak még kategóriát erősítette. Karakteres ellenfélről álmodozni sem lehetett, a végső összecsapás egy az egyben Vasember hangulatúra sikeredett.

Mindent egybevetve a közepesnél valamivel rosszabb film a Hihetetlen Hulk, ami a nagyszerű helyszíneken kívül nem sok emlékezetes pillanattal szolgál. Ezért kár volt elővenni a történetet, jobb lett volna, ha még agyalnak kicsit a forgatókönyvön és újítanak egy meglepő ötlettel. 4/10.