Sci-fi szempontjából ínséges időket élünk manapság, igazi ritkaságnak számít, ha az egykor oly virágzó, klasszikus űrutazós zsáner a mozivászonról köszön vissza ránk. Talán a két évvel ezelőtti Napfény volt az utolsó komolyabb próbálkozás, amely a látvány hangsúlyozása mellett megpróbálta minden emberben feleleveníteni a Star Wars-ért rajongó gyermeki ént. Már csak ezért is dicséretes, hogy elkészült az új Űrszekerek film, mert J. J. Abrams-nek köszönhetően végre valahára ismét lézerrel, robbanásokkal és elképesztő manőverekkel végrehajtott űrcsatát láthatunk. Ha pedig ez nem lenne elég, a rendező a mai világban szinte elvárássá vált eredettörténetet is élvezetesen, kellő iróniával fűszerezve tálalja elénk.

A USS Kelvinen járunk, mikor egy ionviharból előtűnik egy ismeretlen űrhajó, vagyis inkább monstrum, amely szó nélkül tüzet nyit a föderációs hajóra. Idősebb Kirk 12 perces kényszerű kapitányi karrierjét egy frontális becsapódással fejezi be, ám ennek köszönhetően fia és felesége biztonságos távolságba kerülnek a csata helyszínétől. Pár évvel később a már túlzottan is felelőtlen James T. Kirk jelentkezik az akadémiára, ahol megismerkedik későbbi legénységével, köztük Spockkal. Arra azonban még ő sem számít, hogy a kiképzést követően ilyen hamar akcióba kell lépniük.

A legnagyobb pirospont kétség kívül J. J. Abramsot illeti, aki úgy építette fel a történetet és vezette be a karaktereket, hogy egy Star Trek műveltséget nélkülöző néző is értse amit lát. A cselekmény így egy percig sem zavaros, minden az utolsó pontig érthető, a színészek jól megkülönböztethetőek, ami egy sokszereplős filmnek csak az előnyére válhat. Az akciók látványosak (bár a Sithek bosszújának színvonalát nem érik el), és ahogy azt már említettem, a moziban ülve ismét a hatalmas űrcsaták töltik ki látóterünket. A történetet mondjuk nem lehet túl fordulatosnak nevezni, de egy sorozat bevezető epizódjának nem is kell annak lennie.

És sajnos pont ez a film legnagyobb hibája is, miszerint semmi meglepő vagy eredeti elem nem került az összetevők közé. A szórakoztatás emiatt egyszeri kvázi-nyári popcorn élménnyé silányul, amit azért egy kicsit lehet bánni. Ezt erősíti az ideális önirónián néha túllépő poénkodás (az orosz srác akcentusa, amiből két perc is bőven elég lett volna), az eltúlzott karakterek (Simon Pegg) jelenléte, illetve a kissé esetlen történetvezetés is (itt mindenkit 15 mp alatt rá lehet beszélni bármire). Ezáltal a komolyabb, sci-fibe illő témák is elsiklanak, ami azért valamilyen szinten a sorozat védjegye volt. Jól látszik, hogy az új Star Trek nem ezeknek az igényeknek a kielégítésére jött létre, hanem a látványos szórakoztatáséra, és ez utóbbit kétség kívül teljesíti is. A 2 óra elég hamar elröppent, és ahogy láttam, mindenki elégedetten jött ki a moziból. Sorozatkezdésnek jó film a Star Trek, látványos nyári blockbusternek szintén, sci-finek már kevésbé. 7/10