A múlt szombaton négy filmet kértem kölcsön az egyik barátomtól, a négyből három 2006-os darab volt, név szerint a Miami Vice, A United 93-as és a Védd magad. Az első választásom a United 93-asra esett, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult.

A történet szeptember 11-ével kapcsolatos, amikor is négy gépet eltérítettek, de csak három ért célba. A film real time, azaz az első gép eltérítésének a kiderülésétől a negyedik gép, a United 93-as lezuhanásáig követi nyomon az eseményeket. A film első felében a bostoni és New York-i légiirányítók, illetve a hadsereg légi központjában dolgozók szemszögéből láthatjuk az eseményeket, míg a film második fele a United 93-ason történteket mutatja be. Nincs igazi főszereplő, egy-egy jelenetben egyszerre több színészt láthatunk. Kimondott sztárokkal sem találkozhatunk, ami kifejezetten jót tesz a filmnek.

Felmerül egy kérdés, hogy minek kellett filmet készíteni arról, amiről úgyis tudjuk, hogy hogyan végződött. Ezek alapján azt lehet hinni, hogy semmi izgalmasat nem fog nyújtani a film. Ám ez nincs így! Rég izgultam annyira filmen, mint a United 93-ason! Az elkerülhetelen események örvényszerűen szippantják magukba a nézőt. A rendező Greengrass kitűnően mutatja be, hogy a légiirányítók mennyire ki vannak szolgáltatva, hiszen egyszerre 5000 gépet irányítani a légtérben iszonyatosan nehéz, a hadsereg semmit nem tud tenni, a vadászrepülők gyors bevetése lehetetlen. És most komolyan, mit lehet csinálni egy olyan repülőgéppel, amiről tudjuk, hogy valamilyen épületbe fog belerepülni, minél több ember halálát okozva ezzel? Le lehet lőni még a levegőben, hogy valami mezőre esve csak az utasok haljanak meg. Ennyi. A személyzet és az utasok mindenképpen meghalnak. Ez egy lehetetlen helyzet, ahol nincs remény a túlélésre.

A United 93-as utasai azonban mégis megpróbáltak az elkerülhetetlennel szembeszállni, életüket feláldozták mások megmentéséért. A film második fele fikció, hiszen a repülőgép utasai közül senki nem élte túl a zuhanást. Annak ellenére, hogy mindenki tudja (még maguk a hősök is), hogy innen élve nem menekülnek, a néző szórít nekik, hogy mégis, esetleg, talán van remény. És itt látszik Paul Greengrass nagysága, hiszen elérte, hogy a nézőkben ilyen érzések kavarodjanak a filmezés közben.

Tisztelegni 9/11 ártatlan áldozatai előtt, ennél szebben nem hiszem, hogy lehetett volna. Greengrass kihozta a maximumot az eseményekből, kategórián belül 10/10-es film, ettől a kategóriától eltekintve pedig nem lehet osztályozni a United 93-ast.