Macskafogó 2 - A sátán macskája

Tényleg nem vártam túl sokat a Macskafogó 2-től. Azok után, hogy mindenki tökre lehúzta, már pár poén elég lett volna, hogy jól érezzem magamat. De nem, annyi sem volt. A Macskafogó 2 az elejétől a végéig élvezhetetlen.

A történet egy nagy nulla, az új karakterek harmat gyengék, a poénok borzalmasak, a képi megoldás szintén rettenetes. A történetre nem térnék ki jobban, mert szót sem érdemel, inkább felsorolom azokat a dolgokat, amik idegesítettek, és amitől rossz rajzfilm lett az új Macskafogó. Először a képi megoldásokról: a kézzel rajzolt figurák egyszerűen nem passzoltak a számítógépes háttérhez, illetve a 3D-s helyszínekhez. Lehet, hogy így könnyebb és gyorsabb volt az elkészítés, de mindez az élvezet rovására ment.

Az új szereplőknek semmi egyéniségük nem volt, és szerintem az új szinkronhangok (elsősorban Rudolf Péter és Dörner György) sem illettek hozzájuk. Az első rész hangulatát keresve sem találjuk, a régi szereplők erőltetett szerepeltetése is gáz volt. Az egész olyan volt, mint valami amerikai tvshow, ahol a nézők azon röhögnek, hogy az egyik sztár szórakozik a másikkal, és akkor ez most kurva vicces és pacsi meg minden. Még a patkányok, amik az első részben a legviccesebbek voltak, sem tudtak semmi újat mutatni, és az, hogy ugyanazt hozzák, mint 20 évvel korábban, édeskevés. Gyakorlatilag az összes régi karakter szerepeltetése teljesen különállt a fő szálltól, az események alakulásában semmi szerepük nem volt.

A fő probléma az, hogy a Macskafogó 2 egyáltalán nem élvezetes. A történet elején, a dzsungeles részeknek sincs semmilyen hangulata, a jelenetek csak úgy követik egymást. A vágás egyszerűen borzalmas. Zenei aláfestés nuku, a háttérhangok nagyon halkak, csak a macskák és az egerek szövegei törik meg a csendet, amik sajnos rettenetesen lettek megírva. Ja és mondanom sem kell, hogy a rajzfilm eleje sokkal jobb, mint a vége.

És akkor a poénokról: folyamatos szóvicc áradat, illetve utalás, hogy ez most a Macskafogó 2, ami egy rajzfilm. Tényleg bazzeg, nem mondod? Összesen két szellemes és 1 mosolygós poén volt a 90 perc alatt. Az írók kb a Sas kabaré-Szeszélyes-Mi kérünk elnézést humorszinten mozognak, az utolsó fél óra "aktuális poénjain" az ember szája meg sem rezdül. És akkor még nem is beszéltem azokról a "viccekről", amiket ha nem a saját szememmel látom/fülemmel hallom, egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen van. A DVD-lejátszós és az inflációs poénról beszélek. Erre csak annyit lehet mondani, hogy ÚRISTEN, BASZDMEG! Az ilyen dolgok miatt lesz élvezhetetlen az új Macskafogó, ezek miatt éreztem azt a záróképsor után, hogy most minél gyorsabban el a a moziból.

A Macskafogó 2 felvállalhatatlan. És nem csak az első rész miatt, önálló rajzfilmként is az lenne. Ha a néző érzi magát rosszul egy film alatt, hogy ezt most miért kellett, ez nagyon rossz, akkor baj van, méghozzá nagy baj. A Sátán macskájára adok egy kettest a tízből, de ezt is csak a hatalmas szívem miatt.