Vannak dolgok, amit jobb ha nem tudnak az emberek. Mint például hogyan készül a kolbász vagy a politika. Bismark mondta ezt, méghozzá nem is alaptalanul. Az Elizabeth-ben viszont megtudjuk, hogy hogyan is készül a politika, legalábbis hogyan is készülhetett a 16. század Angliájában.

VIII. Henrik halála után a trónt, és vele együtt a katasztrofális állapotban lévő országot Tudor Mária örökli. Szegénynek csak problémái vannak: a kincstár üres, a spanyolok meg a franciák az országra pályáznak, az anglikánok egyre többen vannak, nem születik gyermeke, és még a férje is elhagyja. Nem csoda, hogy fiatalon, rákban hal meg. Ekkor kerül trónra féltestvére, Erzsébet királynő. Az eleinte naív lánynak, pozitív várakozásaival ellentétben, szembesülnie kell az ország helyzetével, az ellene felsorakozó nemesekkel és papokkal, de leginkább azzal, hogy itt bizony szeretettel és őszinteséggel semmire sem megy az ember. Elkezdődik tehát a kíméletlen küzdelem, az országért, a hatalomért, és persze az életben maradásért.

Az Elizabeth tehát nem szól másról, mint a politikacsinálásról. A lineáris történetben az események logikusan követik egymást, mindennek és mindenkinek meg van a maga pontos helye és szerepe. Igazából a film azt követi nyomon, hogyan válik a naív kisasszony a feladatához felnőtt, érett nővé. Az ország problémái, a belső és külső ellenségek legyőzése, illetve a magánéletben a szerelmi szál mind egyvalakiért van, Erzsébet királynőért.

A film, amit vállal, azt teljesíti is. Az ilyen történelmi filmek akkor válnak igazán jóvá, ha a velük szemben felállított elvárásokat teljesítik: legyen érdekes a történet, a szereplők mind hozzák ki szerepükből a maximumot, a környezet, a ruhák, a díszletek passzoljanak az adott történeti korhoz, illetve a forgatókönyvben legyen sok ravaszkodás, meg ármány. Biztosan ki lehet jelenteni, hogy az Elizabeth megfelel mindezen követelményeknek: a történet végig izgalmas, van benne jó sok furfangos karakter, a színészek tökéletesen játszanak (elsősorban Cate Blanchett és Geoffrey Rush), a környezet és a díszletek szintén jók.

Az Elizabeth tipikusan 7/10-es film. Tökéletesen mondja fel a leckét, végig leköti az embert, ám az eredetiségnek sajnos híján van. Igazából semmi újat nem hoz. Ez jól látszik a film végén a leszámolós jeleneten, amikor minden ellenséget megölnek, mialatt latin nyelvű ének szól. Ez egy az egyben a Keresztapa első részének a vége, csak az sokkal jobb. Őszintén szólva csodálkozom, hogy 1999-ben a legjobb film díjára jelölte az akadémia az Elizabethet. Mert kétségtelen, hogy jó film, de nem ennyire. Azért nem akarom elvenni senkinek a kedvét az Elizabeth-től, mert mindenképpen érdemes megnézni. A folytatásról meg remélem, hogy a közeljövőben szintén be tudok majd számolni.