Legutóbb leszóltunk egy magyar közönségfilmet, most viszont dicsérünk egyet. A Casting minden tényleg szar volt, a Kalandorok azonban a színvonalas és egyben szórakoztató vonalat képviseli a magyar filmgyártásban.

A történet röviden annyi, hogy az alkalmi zenélésből élő Gézát (Rudolf Péter) felhívja telefonon az apja (Haumann Péter), hogy baj van odahaza, Erdélyben, ezért feltétlenül el kell jönnie egyetlen fiának, hogy segítsen. Géza fiával (Schruff Milán) együtt indul útnak, hogy egy kicsit több időt töltsenek együtt. Mikor megérkeznek az erdélyi faluba, meglepődve tapasztalják, hogy a nagypapa csak azért hívta el egyetlen fiát, hogy együtt utazhassanak Budapestre, elmenekülve az egyre inkább házsártos nagymama (Pogány Judit) elől. Három férfi, három generáció és a Volkswagen Passat elindul az új otthon felé.

A Kalandorok egy roadmovie, nem akar túl sokat mondani, csak az egyszerű szórakoztatás a feladata. Az utazás során a három főszereplőt ismerhetjük meg, akik annak ellenére, hogy elvileg egy családot alkotnak, teljesen idegenek egymástól. A kényszerű összezártság alatt azonban egyre jobban megismerik egymást, felismerik, hogy életük és problémáik egyaránt hasonlóak. A film persze nem megy el a mély depresszió irányába, a hangulat végig olyan magyarosan keserédes marad, a rendszerváltás előtti filmekhez hasonlóan. Keserédes, hiszen a hősök az utazás alatt egy csomó kellemetlen és hihetlen szituációba keverednek, amiken a nézők mellett ők is csak nevetni tudnak.

A Kalandorok egy erdélyi utazással kapcsolatban felmerülő összes sztereotípiát felvonultatja, a sok túlzással együtt ez egyáltalán nem zavaró, a film mindvégig élvezetes tud maradni. Persze az eleje egy kicsit nehezen indul, de mikor megérkeznek a szintén tipikus erdélyi faluba a film felpörög. A színészek nagyon jól oldották meg a feladatukat: Rudolf Péter az Üvegtigrisben kialakított karakterét hozza, hibátlanul; Haumannt az elnagyolt székely szakállas öregember szerepében egyszerűen nem lehet nem szeretni; a részeges jelenet ellenére Schruff Milánra a jövőben pedig tényleg oda kell figyelni. A pár percre feltűnő mellékszereplők is jók voltak, azonaban a poénok nagy részét a három főszereplő adja. Különösen tetszett, hogy nem a szokásos elszállt, nagyon művészi párbeszédeket hallhattuk, hanem végre olanokat, mint a valóságban. A beszólogatós, szívatós szövegekért külön jópont jár.

Ahogy egy utazás közben, a film alatt is vannak hullámvölgyek, de hát ez a roadmovie műfajában szokványos dolog. Véleményem szerint a készítők kihozták a maximumot a történetből, az üzenet sem vált szájbarágóssá. A technikai oldalról a fényképezést lehet még kiemelni, ami a változatos helyszíneket az egész film alatt tökéletesen mutatja, nem hiába, az operatőr Pados Gyula volt. Összességében a Kalandorok egy jó film, persze nem hibátlan, de egyszer-kétszer nagyon jól el lehet rajta szórakozni, a 7/10 a részemről simán kijár neki. Ezek után már csak egy kívánsága lehet az embernek: még ilyet!