Jelentem túl vagyok a nyár első szakaszán, de csak pár napig tartózkodok szép Budapesten, mert vasárnap már megyek is tovább régésztáborba, ahol egy hétig ingyen fogok dolgozni. De addig is pár szót az elmúlt bő két hét eseményeiről.

10 napig voltam Németország és Ausztria határvidékén, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el oda, hiszen nagyszerű környékről van szó! Németországban most voltam először huzamosabb ideig, és szinte csak jó tapasztalatokat szereztem az országról és népéről. Mondom mindezt az országúton is érezhető iszonyatos trágyaszag, a borzalmas hütte-zene, illetve az ötméterenként látható Verboten táblák ellenére is. A németekkel kapcsolatban abszolút pozitívan csalódtam, a többség kedves és segítőkész, annak ellenére, hogy vidéken, a kisebb falvakban és városokban kevesen beszélnek angolul. Hiába mondtam, hogy a 4 évnyi gimnáziumi némettudásom az Ich habe keine Hausaufgabe-re korlátozódik, rendületlenül próbáltak anyanyelvükön kommunikálni velem.

A rend és tisztaság tekintetében nagyon is precíz germánok ha szórakozásról van szó, teljesen eleresztik magukat. Rohadt hangosak, mindenki egy egyszemélyes alkoholtemető, a pia folyik mindenhova és a tereptárgyak is igen gyakran változtatnak helyet. De másnap, mikor normális ember (én) megmozdulni se lenne képes, már mindent meg lehet találni az eredeti pozíciójában. Amúgy a kisvárosokban a fiatalok nagyon jól megoldották, hogy mindig legyen hova menniük bulizni: a város szélén, a szántásban, maximum 40 négyzetméteres bodegákban vannak a partik, ahol csutkára feltolhatják a zenét, így nem zavarják a helybelieket. Természetesen alkoholt is lehet kapni ezeken a helyeken, de a szervezőknek nem célja a meggazdagodás, így közel beszerzési áron lehet feltankolni gyakorlatilag bármiből. A sör egy, a baccardi kóla másfél euróba került, de a legmeglepőbb az volt, amikor hat sierra tequila után mindössze 3 eurót kellet kicsengetnem.

Ezt a rendszert Magyarországon is át lehetne venni, bár nem hiszem, hogy hosszútávon működne a dolog, hiszen a könnyű haszonszerzés lehetősége úgyis felütné a fejét, megmérgezve ezzel az egészet. Amúgy a német fiatalságra általánosan jellemző, hogy szeret a saját talpára állni, és programokat, illetve szórakozási lehetőséget nyújt saját közösségének. A nagyvárosokban mindez a házfoglalásokban is megjelenik, de nálunk persze ezeket az akciókat is villámgyorsan ellehetetlenítik. Pedig mondjuk egy, a nyugati környékén álló, több éve használaton kívüli, de biztonságos ház kulturális célból való elfoglalása kit zavarna? A zene mehetne max hangerőn, hiszen kevés a lakóház arrafelé, piát bolti áron lehetne venni, napközben pedig mindig lebzselne ott valaki, miközben különböző programok váltják egymást. Programok híján esetleg beszélgetni is lehetne az aktuális társadalmi, politikai, kulturális helyzetről.

Nem akarok túlontúl elrugaszkodni a talajtól, de ennyit azért össze lehetne hozni. Persze mindehhez az államnak és az önkormányzatnak is lazábbnak kéne lennie, hogy csak úgy engedélyezzenek, vagy legalábbis az illegalitása ellenére jóváhagyjanak egy ilyen helyet. A legnagyobb akadály véleményem szerint egyértelműen az állam lenne, akinek mindamellett, hogy egy esetleges házfoglalásból semmiféle anyagi haszna nem származna (hiszen a rezsin kívül sem a bérlésből, sem a fogyasztásból nem kapna egy fityinget sem), a közösséget alkotó ifjúságra ellenségként tekintene. A 90-es évek elejei fellángolás óta teljesen elhaltak a bármiféle szervezet kötelékén kívül álló önszerveződő körök. A 60-70-es években százszor ennyi önálló társaság volt, mint most, pedig akkoriban korántsem nézték jó szemmel a különböző szervezkedéseket. Az államnak mintha külön jó lenne, hogy nincs önálló ifjúsága. A népbutítás (ha egyáltalán van ilyen) nem a kereskedelmi tévék műsorában, hanem a fiatalok saját közösség kialakítása iránti igényük hiányában jelenik meg. Mert mónika show-val együtt is képes kiállni önmagáért és fejlődni egy társadalom, de önállóság nélkül már nem igazán.