8 óra 80 dal. Ez volt az első magyar dal napjának a szlogenje. Az érezhető volt, hogy 8 óráig daloltak a leghíresebb magyar zenészek, de hogy összesen hány dalt játszottak el, meg nem tudnám mondani. Na de kezdjük az elejével.

Elvileg 3 órára volt kiírva a kezdés, ez természetesen nem jött össze, hiszen a hangosítási problémák miatt alapból csúszott a dolog 15 perccel. A késésért a meglepően nagydarab Novák Péter kért elnézést, illetve próbálta a közönséget ráhangólni az elkövetkezendő 8 órára. Az első fellépő a Budapest bár volt, akik a 40-es évek slágereiből készítettek egy összeállítást. Bevezetésnek nem volt rossz, de a zene túl halk volt, és mintha a jónép sem erre a kezdésre számított volna. A közel 20 perces blokkjuk után jöttek Pannónia hiphopperei és MC-i: Animal Cannibals, Ganxta, Ludditák. A kommersz rapet tehát rögtön az elején letudták a szervezők, bár annyira mégis jók voltak Ganxtáék, hogy kicsit megmozgassák az embereket. A tömeg ezek után (meg A Neoton Família és a 40-50 évesek kedvence, Nagy Feró után) egyre csak növekedett. Nem tudom pontosan, hogy hányan voltak kint a -1. napon, de ilyen tömött nagyszínpadot rég nem láttam.

A közönség láthatóan élvezte a változatos, a számok sorrendjét illetően néha túl kontrasztos műsort, és a lelkesedés egészen a végéig kitartott. A műsorszerkesztésről azt lehet mondani, hogy annak ellenére, hogy tényleg sokféle stílus képviselte magát, az elképzelés, miszerint az elmúlt fél évszázad nagy magyar zenészei egyszerre legyenek színpadon, működött. Személy szerint a program első felét jobban élveztem, Lukács vagy Gerendás egyszál gitáros fellépése nagyszerű volt, ahogy az általam kevésbé ismert URH, illetve Európa kiadó előadása is. Igazából a Sláger Rádió által agyonjátszott számok, illetve néhány előadó (pl. Balázs Fecó, Pataki Attis) alatt mentem ki. Sajnos a Rézangyal előtt eltöltött pálinkázás következtében az utolsó 2 órát már csak távolról kísértem figyelemmel, egyedül Zoránra és a fináléra értem vissza. Zene nélkül mit érek én? Ez volt az utolsó dal, össznépi előadásban, amit egészen élveztem.

Összességében tehát korrektre sikerült Presser elképzelése, az olcsó jegynek is köszönhetően hatalmas tömeg gyült össze a nagyszínpad előtt, minden korosztály képviseltette magát, alkohol is fogyott rendesen, szóval jó volt az egész, bemelegítésnek pláne. Egy dolgot jegyeznék még meg a végén, mégpedig a pofátlanul drága árlistát. Egy korsó Ászok 390 forintba kerül, amivel én teljesen meg vagyok elégedve, főleg, hogy 6 decis pohárban szolgálják fel a kizárólag szomjoltónak megfelelő italt. A probléma a rövidekkel van: a legolcsóbb 4 cent, ami kapható, 600 Ft-t kóstál. Még a Hubertus is, ami, ha jól emlékszem, tavaly 450 Ft-ba került. Magyarul most már jobban kijön az ember, ha a Rézangyalban vesz egy pálinkát, mint mondjuk egy Unicumot bárhol máshol. Na mindegy, ezzel igazából ki is dühöngtem magam, hiszen úgy is a becsempészett flaskából fogok élni egy hétig, mint ahogy gondolom a többség is. Most pedig megyek, mert nem akarok lemaradni az Iron Maidenről.