Négy órányi alvás után kétmilliméteresre nyílt szemekkel birkózom a betűk egymásutánjával - hosszú nap volt a tegnapi...

Jó volt tapasztalni, hogy a fesztivál még mindig jelent valami közösségiséget: mindenki segít mindenkinek, ha a nagy buliban véletlenül fejbekólint egy ukrán, azért utána megbúbolja a fejedet, és könnyedén el lehet csípni egy-két kedves mosolyt is a közönség soraiból.
A koncertlátogatást a nagyszerű bulizenét játszó Leningraddal kezdtem (erről és a Kiscsillagról minden bizonnyal neander is megemlékezik majd), nem is kellett csalódni, bár mintha kicsit erőtlenebbek lettek volna a tavalyi fellépésüknél. Az élvezeti értéket azonban számomra merőben rontotta az egy főre (nem csak átvitt értelemben) eső félmeztelen fiatalemberek száma, akik sajnos nem elsősorban divatból hagyták szabadon többnyire koránt sem előnyös felsőtestüket, hanem mert izzadtak, mint a ló.
Eztán irány a Blues-színpad: a Magyar dal napján már látott Takáts Pocsolyábaléptem Tamás koncertje, aki az egyik legfurább fellépője a Szigetnek. Ezúttal a Jézusos pólót megúsztuk (hétfőn azt viselte), de az erkölcsi prédikációkat nem: ne drogozz (hanem igyál...), ne légy homokos, a nőket meg vissza a konyhába - nagyjából így foglalható össze Tamás bátya üzenete. Úgyhogy aki jót akart, az a zenére koncentrált, és jól is járt, mert az bizony úgy szólt, ahogy kell, és a nem is olyan kisszámú közönség (ebben talán az is közre játszik, hogy a színpad némileg frekventáltabb helyre került) elégedetten távozhatott - elhangzott az összes sláger, de a kevésbé ismert számok is jól szóltak. A koncert közepére Takáts Tamás rettentően berekedt (a "tegnapi" koncert miatt, mondta, azt meg minden bizonnyal sosem tudjuk meg, hogy tényleg az Iron Maidenről beszélt-e, vagy - ami sokkal valószínűbb - a hétfői rock-blokkról), már-már azt vártam, mikor kezd a Nézz az ég felé eléneklésébe, ez azonban elmaradt, és viszonylag hamar mozgósítható terjedelműre tornázta vissza a hangját, hogy végül a Pocsolyába léptem össznépi ordibálása során ő is hallható legyen.
Spuri a Kistehén koncertjére: talán nem teszek elhamarkodott kijelentést, ha azt mondom, az idei Sziget legjobb hangulatú koncertjét ők adták - még a nem túl táncoslábúakat (igen, itt elsősorban magamra gondolok) is végig mozgásban tartották. A közönség is tombolt, alig engedték le a színpadról a zenekart, akik szintén kitettek magukért: ők is végigugrálták a fellépést, jó például szolgálva nekünk.
Végül Kiscsillag az éjszakában: jó volt, a közönségük is jó volt, azonban az átütő élmény számomra elmaradt (kivéve Rátgéber számainál), persze ettől még jó kis buli volt, soha rosszabb napot a Szigeten!