Krónikus programnélküliségben telt számomra a tegnapi nap: délután elmentem egy beszélgetésre Kispálékkal (jó hangulatú volt, nagyrészt sztorizgattak), ez számomra ki is váltotta a koncertjüket, egyelőre nem bírom rászánni magam, hogy a nagyszínpad környékére telepedjek. Ehelyett körbeszagoltam a kultúrhelyszíneken, majd a környéken maradva meghallgattam a Kaukázus koncertjét.

Még a koraesti órákban elkaptam egy beszélgetést Karafiáth Orsolyával (csak azért sem Orsizom), és még két fiatal íróval, akiket nem ismerek. A téma: megzenésített irodalom, és gyorsan kiderül, hogy az egyik fiatal író egyben operaénekes, nosza énekel is nekünk, én meg azzal a lendülettel tovább is állok (nemcsak ezért - Karafiáthot amúgy is kellően antipatikusnak találtam ahhoz, hogy ha valaha is akarnék tőle olvasni, jobb, ha nem utálom meg most véglegesen).
Egy régi időket idézően gusztustalan lángos elfogyasztása közben/után a Vándor Vurstli programjába tekintettem bele, és jócskán meglepődtem, mert egész nagyszámú volt a közönség. Az előadás azonban meggyőzött, nagyon is érthető az érdeklődés: négy angyalszárnyakat viselő színész elképesztő látványvilággal kísért koreográfiát adott elő, és majdnem ott is ragadtam, de kezdődött a Magyar dal napján is látott Babos Gyula koncertje a pangó jazz színpadon. Szomorú, hogy egy ekkora művészre ilyen kevesen kíváncsiak - mondanám, ha nem hagytam volna ott őket én is fél óra múltán (ettől még így gondolom, de én is érzem az álszentségem), mert kezdődött a Kaukázus, akikre nagyon kiváncsi voltam.
Kis csúszással indult a koncert, de aztán egyáltalán nem csalódtam, erre is a legjobb koncertek között fogok emlékezni. Egyáltalán nem ismertem az együttest, és ez olykor kissé feszélyezett is, mert a meglehetősen heterogén közönség (többségben persze a tinik, de láttam az énekesnél idősebbnek tűnő rajongót is) MINDEN dal szövegét kívülről fújta. A Kaukázus dallamos, jól táncolható rockdalokat játszott, de ami miatt még a lábamra ömlött 0.6 liter sör sem tántorított el a koncerttől, az a nagyszerű szövegvilág (külön örömömre még nagyrészt érteni is lehetett a szövegeket), még a tizenkettő egy tucat tinidalok is kicsit (ön)ironikusan hangzottak, de jópár társadalomkritikus nóta is felcsendült, jó volt látni (hallani), hogy Magyarországon is lehet ilyet ízlésesen, a zene keretei között maradva csinálni.
Ezután szívesen meghallgattam volna Péterfy Bori koncertjét, de olyan elviselhetetlen hőség, tömeg és páratartalom volt a sátorban, hogy ki kellett mennünk az első pár szám után, amelyek azonban arról meggyőztek, hogy egyszer be kell pótolnom az így kihagyott koncertet. (Mellékesen megjegyzem, a majdnem üres jazz-sátorban be voltak kapcsolva a ventillátorok, meg is lehetett fagyni, itt viszont csendes éjjeli pihenőjüket tölthették - érthetetlen, miért nem kapcsolták be.)
Ennyit a tegnapi napról, mivel a Beatrice helyett még negyed órás késésben is valaki más játszott, a csütörtököm véget ért, és tartok tőle, hogy ma is lesz alkalmam rápihenni a holnapi napra.