Vietnám és a hollywoodi gépezet egy filmben. Elsőre elég merésznek tűnhet Ben Stiller elképzelése, miszerint egy készülőben lévő háborús dráma apropóján mutatja be, milyen is a film fővárosa, ahol a tehetetlen rendezőt az egymással versengő, problémás sztárok és menedzsereik, illetve a semmihez nem értő producerek egyaránt szívatják. A történet szerint a Trópusi vihar című vietnámi könyv adaptációja során a forgatás nem egészen úgy alakul, ahogy azt az elsőfilmes angol színházrendező szeretné: a főszereplők kezelhetetlenek, az idióta producer eredményt vár, és úgy általában senki sem azt csinálja, amit kéne. Nem csoda, hogy már az ötödik nap egy hónapos lemaradásban vannak. Ekkor jön a mentő ötlet, egyenesen a könyv szerzőjétől, Négylevelűtől, hogy rakják ki az öt főhőst egy előre bekamerázott dzsungelbe, ahol majd - profi színészek lévén - mindent megoldanak, így pedig a film még hitelesebbé válik.

Ben Stiller legutóbbi rendezésével (Zoolander) már bizonyította, hogy az öncélú poénkodást háttérbe szorítva kitűnően tudja kifigurázni a modellvilág iránti, média által generált rajongást. Most az amerikai filmkészítés kapott a pofájába. A pofon nagyságát illetően a Trópusi vihar nem különbözik a Zoolandertől, de ez egyáltalán nem is baj, hiszen Stiller az embereket elsősorban szórakoztatni, nem pedig megváltani akarta. A film első fele, a kamu előzetesekkel, a felvezetéssel nagyszerűre sikeredett, a moziteremben szinte egy olyan pillanat sem volt, amikor ne röhögött volna valaki. A vietnámi filmek előtt való tisztelgés (és nem gúnyolódás, mint a Walk Hard esetében) - a téma iránti rajongásom lévén - telitalálat volt. Elsősorban a Szakasz és az Apokalipszis most leghíresebb jeleneteit láthatjuk viszont, de pl. a II. világháború és Ryan közlegény is visszaköszön pár pillanat erejéig.

A jó kezdés után sajnos a Trópusi vihar második 45 perce már nem szolgál annyi poénnal, és az igazi csúcspont is elmarad. Persze még így is sokkalta viccesebb, mint a legtöbb vígjáték, de a nagy röhögések száma egyre gyorsabban közelít a nulla felé. Azonban a film szerencsére még azelőtt véget ér, hogy a szereplők elkezdenének idegesítőek lenni, így az összkép is nagyon pozitív marad. A Trópusi vihar színészek terén igazi sztárparádéval ajándékoz meg minket: Stiller, Jack Black, Robert Downey Jr., Nick Nolte, Matthew McConaughey, illetve maga Tom Cruise képzik a stáb keménymagját. Mellettük persze egy rakás celeb is feltűnik, akik önmagukat alakítják. A fő- és mellékszereplők közül én Stillert, Nolte-t és Tom Cruise-t emelném ki. Az agyondicsért Downey sem volt rossz, de egy kicsit sok volt így a végére. Mondjuk lehet, hogy ezt tényleg a szinkron miatt éreztem így, majd ha láttam eredetiben is a filmet, akkor reálisabb képet tudok adni Kirk Lazarusról.

A Trópusi vihar biztosan újranézős, hiszen tuti csomó apró részlet maradt ki így első nézés után. A fergeteges kezdés utáni döcögősebb második felvonás ellenére rohadt szórakoztató volt Stiller legújabb filmje, így méltán érdemli ki a 8/10-es osztályzatot.