Idén a magyar közönség nem csak Ridley Scottból, hanem a Coen tesókból is duplázhatott, hiszen a Nem vénnek való vidék után november végén az Égető bizonyíték is a mozikba került. Nagy volt a várakozás, hogy az apokaliptikus, kegyetlen valóság után milyen művel rukkolnak elő. Nos, a 2000-es évek trendjének megfelelően (Kegyetlen bánásmód, Betörő az albérlőm) ismét a könnyedebb kommersz szórakoztatás felé vették az irányt. Ez persze egy pillanatig sem baj, hiszen Coenék ezen a téren is meg tudták őrizni saját védjegyüknek számító egyedi stílusukat (a Kegyetlen bánásmód Clooney szónoklatát leszámítva nagyszerű, a Betörő az albérlőm azonban két jelenetet leszámítva csak egy erős közepes alkotás).

Jelen mozi története a következő: Osbourne Cox (Malkovich) életében súlyos változások következnek be, munkahelyéről kirúgják, felesége megcsalja, és még meg is zsarolják. Mivel korábban a CIA-nál töltött be kevésbé fontos pozíciót, elhatározza, hogy ottani élményeiről könyvet fog írni. A memoár vázlatát egy CD-n tárolja, ami valahogy egy konditerem két alkalmazottjához kerül (Pitt, McDormand), akik pénzért cserébe visszaszolgáltatnák a lemezt jogos tulajdonosának. Az ügybe szintén belekeveredik Harry Pfaffer (Clooney) is, aki történetesen Cox nejét (Swinton) dugja. És akkor innen kezdődnek a bonyodalmak.

Az Égető bizonyíték az idei év egyik legfurcsább filmje. Azért mondom ezt, mert egy megcsalásos drámának indul, aztán a szereplők fokozatos bemutatásával (McDormand plasztikai sebészes bevezetése zseniálisra sikerült) egyre inkább komédiává válik a történet, sőt a befejezéshez közeledve már inkább a paródia jelző illene leginkább a látottakra. A kezdés meglehetősen lassú és unalmas, a történet igen hosszadalmasan bontakozik ki. Aztán, miután minden szereplőt megismertünk, egyik pillanatról a másikra beindul a fogaskerék, és a vártnál tízszer gyorsabban pörögnek az események. Az ironikusan kezelt egyéni tragédiából egy fergeteges komédiává válik a szemünk láttára a film. Ahogy azt már említettem, a kémfilmekre jellemző jegyek a későbbiekben eltúlozva jelennek meg: ilyen például az állandó kavarás, az oroszok megjelenése, szupertitkos "fegyverek", illetve a paranoia frenetikus ábrázolása.

Az Égető bizonyítékot egy percig sem lehet komolyan venni, hiszen a filmben csupa idióta szerepel, akik saját hülyeségüknek köszönhetően olyan helyzetbe kerülnek, amiből nem tudnak jól kijönni. A látottakkal és a karakterekkel a néző nem tud azonosulni, csak néz ki a fejéből, hogy most mi a fene történik. A filmbeli utolsó mondatok akár a mi szánkból is hangozhatnak, de ezt most inkább nem idézem, nem akarok egyetlen poént se lelőni. A karakterek mind végletesen egysíkúak lettek, a Coen-filmekre jellemző nagyszerű szereplőket most keresve sem találjuk. Ez a húzás is a helyzet abszurditását és a humoros jelenetek hatását fokozza, szóval egy rossz szót sem lehet a karakterekre mondani. Ahogy a színészekre sem: Clooney megint fantasztikus, ahogy Brad Pitt ripacskodása és McDormand szőke libája is. Egyedül Malkovich vette túl komolyra a figurát, bár ő a film második felében nem kapott akkora szerepet, hogy ez zavaró legyen.

Most, hogy végiggondoltam a látottakat, meg kell mondanom, az Égető bizonyíték sokkal szimpatikusabbá vált, mint ahogy azt közvetlenül a mozi után éreztem. Az első 40 perc nyögvenyelőssége ellenére egy erős 7/10-et mindenképpen megérdemel. Röhögtem filmen nagyobbakat már idén, de ez a másfél óra így is príma szórakozás volt a számomra, az újranézés esélye tehát igen magas.