Az 50-es évek texasi kisvárosa adja a helyszínét ennek az 1971-ben készült filmnek, mely az amerikai álom és a végtelen lehetőségek látszatát, az emberi kapcsolatok börtönét és a szó szerint poros kisváros monotonitását mutatja be. A cím a környék egyetlen mozijának bezárására utal, amikor a két, középiskolából már elballagott barát, Sonny és Duane az utolsó vetítést követően válnak el végleg egymástól. Mondhatnánk azt is, hogy (a tévé térhódításával) ez egy új korszak kezdetét jelzi, azonban egy alig lakott vidéken ettől még nem változik semmi. Peter Bogdanovich rendező fekete-fehér képeivel már-már elviselhetetlenül nyomasztó légkört teremt, melyben minden szereplő próbálja a saját útját keresni, ám menthetetlenül boldogtalan marad.

A kisvárosi unalom, a kitörés lehetetlensége még az ambiciózus Sonny-t is megtöri, aki a város egyetlen úgymond normális lakója, Sam (Ben Johnson nagyszerű alakításában) halála után végképp magára marad. A fiatalok szerelmi életét, a kiüresedett házasságokat és a negyvenes háziasszonyok félrelépéseit látva az egyetlen igaz barátság mellett az emberi kapcsolatokba vetett hit szűnik meg ezáltal. Valahol a cím is erre utal, nem pedig ténylegesen az utolsó mozielőadásra. A film mindemellett értékítélet nélkül mutatja be az 50-es évek képmutató világát, ahol mindenki tudja, hogy mi történik a szomszéddal, de hivatalosan senki sem beszél róla. A remek idősebb korosztály (Johnson, Ellen Burstyn, Cloris Leachman) mellett a fiatalok is megállják a helyüket: Jeff Bridges, Timothy Bottoms egyaránt megbirkózik szerepével, de a pálmát egyértelműen a gyönyörű Cybill Shepherd viszi el, aki élete alakítását nyújtja. Az utolsó mozielőadás kitűnő film, ám az őrjítően monoton és nyomasztó atmoszféra valamelyest ront a néző hangulatán is. Tehát megtekintés előtt érdemes ráhangolódni a filmre, így az élmény is meggyőzőbb lesz. Engem kissé váratlanul ért mindez. 8/10