Richard Attenborough a Gandhi után 10 évvel a 20. század talán legismertebb színész-rendezőjéről forgatott filmet. Charlie Chaplin tökéletesítette a burleszk műfajt, hiszen egyszerre tudott nevettetni és a világ, a társadalom problémáira rámutatni. Filmjeit pedig gyakorlatilag mindenki megértette, hiszen a némafilm révén az egyetemes kommunikációs eszközökkel, a testbeszéddel és a mimikával fejezte ki karakterei érzelmeit. És valóban, személyes tapasztalatból tudom, hogy akár egy 4-5 éves kisgyerek is hatalmasakat tudott nevetni a bajszos csavargó csetlésén-botlásán. Filmjei Európa szerte sikeresek voltak, elsősorban a nyelvi akadály leküzdése miatt. Chaplin pedig a hangosfilm megjelenését követően is kitartott a némafilmek mellett, és azon kívül, hogy komoly sikereket aratott, legnagyszerűbb filmjeit is ebben az időszakban készítette (Nagyvárosi fények, Modern idők).

A kétféle életrajzi megközelítés közül (a vászonra vitt személy egész életét, illetve életének csak egy időszakát mutatja be) Attenborough az előbbit választotta, így Chaplint kisgyerek korától kezdve egészen haláláig követhetjük végig. Az életút felelevenítésének apropóját egy képzeletbeli író (Anthony Hopkins) adja, aki a már idős Chaplinnel beszélget életrajzi könyvéről. Ezeket a bejátszásokat leszámítva kronologikusan haladuk előre, szerencsére nem keverednek az idősíkok, a történet végig követhető marad. Azonban a túl sok esemény és a lényegtelen karakterek szerepeltetése miatt nem jut idő igazi mélységében bemutatni Chaplin életének meghatározó szakaszait, illetve lelki állapotát, motivációit. Chaplin hírhedt volt a 16 éves lányokhoz való vonzódásáról (állítólag ez adott ihletet a Lolita írójának is könyve elkészítéséhez), ami kifejezetten érdekes téma lehetett volna, de ahhoz nem kapott elég teret, hogy rendesen be legyen mutatva, viszont a váltakozó barátnők/feleségek nyúlfarknyi szerepeltetése rendre bonyolította a történet megértését. Pláne, hogy a színésznők többségét alig lehetett megkülönböztetni egymástól.

Annak ellenére, hogy Attenborough túl sokat akar nekünk megmutatni Chaplinből, a film mindvégig ritmusos marad, a fiatal Robert Downey Jr. pedig élete egyik legjobb alakítását nyújtja a címszerepben. A korabeli díszletek nagyszerűek, az akkori életmód és a forgatási technikák megismerése csak még érdekesebbé teszik a művet. A burleszkjelenetek beemelése a történetmesélésbe szintén üde színfoltot képeznek. A lezárás, mikor a 83 éves Chaplin átveszi az Akadémia életműdíját, egyszerre megható és gyönyörű összefoglalása az életművének. A befejezés egyértelműen a film csúcspontja, aminek hatása alól nem lehet könnyen szabadulni. Leginkább ez emeli az átlagos életrajzi filmek fölé a Chaplint, amit egyszer mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akik szeretik a 20-as, 30-as évek némafilmjeit. 8/10