Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy ennyire bizonytalan leszek a listával kapcsolatban. Mert akármikor rátekintek a sorrendre, legszívesebben mindig változtatnék valamit. Na mindegy, inkább maradok az eredeti elképzelésnél, és nem bolygatom tovább a dolgot.

90. Bronxi mese (A Bronx Tale, 1993) – r: Robert De Niro; fsz: Robert De Niro, Chazz Palminteri, Lillo Brancato

Okok: A Bronxi mesének van egy különös bája, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. A hangulat mellett persze a történet sem utolsó: a környezetét és önmagát megérteni próbáló bronxi fiú mindennapjai, akire apja mellett a helyi gengszterfőnök is mély benyomással van. Az olaszok lakta gettó a kegyetlen valóság ellenére is magával ragadó, De Niro le sem tagadhatná, hogy egykor hasonló környéken élt.

Jelenet: A motorosbanda randalírozása a kocsmában, ahol kiderül, hogy ki a kemény legény.

89. Gladiátor (Gladiator, 2000) – r: Ridley Scott; fsz: Russell Crowe, Joaquin Phoenix, Djimon Hounsou, Richard Harris

Okok: Egy férfi szomorú története, akitől mindent elvettek, mégis szembeszáll a hatalmasokkal, hogy megtalálja saját lelki békéjét. Teszi mindezt egy olyan korban, amiről Hollywood rég megfeledkezett.

Jelenet: A rómaiak és a karthágóiak harca a Colosseumban Maximus és Comodus párbeszédével egybekötve.

88. Mission:Impossible (1996) – r: Brian De Palma; fsz: Tom Cruise, Jon Voight, Ving Rhames, Jean Reno

Okok: A kilencvenes évek egyik legizgalmasabb akciófilmje, amikor még Tom Cruise-ért mindenki rajongott. De Palma feszesre és fordulatosra vágott alkotását – nosztalgiát félretéve – akárhányszor meg lehet nézni.

Jelenet: Természetesen az agyonidézett kötélen lógás a Pentagon szuperbiztosan őrzött termében.

87. Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can, 2002) – r: Steven Spielberg; fsz: Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Christopher Walken

Okok: Spielberg játszi könnyedséggel mutatja be a 60-70-es évek fordulóján játszódó rabló-pandúr történetet. A hangulat zseniális, a sztori izgalmas és fordulatos, a poénok ülnek, DiCaprio brillíroz. Most komolyan, kell ennél több?

Jelenet: Amikor Frank először találkozik Hanratty-vel, és azon nyomban át is veri.

86. 28 nappal később (28 Days Later, 2002) – r: Danny Boyle; fsz: Cillian Murphy, Naomie Harris, Brendan Gleeson

Okok: Kritika. Európai környezetbe helyezett zombifilm, klausztrofóbiás érzettel megfűszerezve, amitől tényleg lehet félni. Normálistól eltérő élethelyzetben derül ki, hogy ki az ember legnagyobb ellensége.

Jelenet: Jim bekattanása és félmeztelen rohanása arra a bizonyos zenére.

85. Piszkos 12 (The Dirty Dozen, 1967) – r: Robert Aldrich; fsz: Lee Marvin, Charles Bronson, Telly Savalas, Donald Sutherland, Ernest Borgnine, John Cassavetes

Okok: A legnépszerűbb háborús akciófilm, ami annyira brutálisra sikerült, hogy sokáig forgalmazni sem akarták. Lee Marvin bebizonyítja, hogy a legelvetemültebb bűnözőkből is lehet egy közös célért küzdő csapatot kovácsolni.

Jelenet: A hadijáték, melyben a piszkos 12 mindenkit átverve foglalja el az ellenség bázisát.

84. Az élet egy csoda (Zivot je cudo, 2004) – r: Emir Kusturica; fsz: Slavko Stimac, Natassa Slovak, Vesna Trivalic

Okok: Keserédes szerelmi történet Boszniában a délszláv háború idején. Kusturica kaotikus balkáni őrülete ebben a sokkal földhözragadtabb történetben is érvényesül.

Jelenet: Inkább momentum: az öngyilkosságra hajlamos bússzemű szamár.

83. Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day’s Night, 1964) – r: Richard Lester; fsz: Beatles tagok

Okok: A négy gombafejű ezzel a filmmel igazolta, hogy a zenélés mellett a komédiázáshoz is értenek. Mindezt egy pillanatra sem lassuló őrült, zenés rohanással bizonyítják, ami alapján a mai kor gyermekének is világossá válik, hogy egykor miért őrült meg mindenki a Beatlesért.

Jelenet: A Beatles tagok ökörködése a parkban a Can’t Buy Me Love című számra, felülről kamerázva.

82. Kánikulai délután (Dog Day Afternoon, 1975) – r: Sidney Lumet; fsz: Al Pacino, John Cazale, Charles Durning

Okok: A filmtörténet legjobb bankrablós filmje, amiben két elkeseredett vesztes egy kánikulai délután megpróbál kifosztani egy bankot, ám semmi sem úgy alakul, ahogy azt eltervezték, és még az a kicseszett légkondi sem működik.

Jelenet: A pizzafutár a tömeg előtt álló Sonnynak kézbesíti a rendelést, a tömeg pedig éljenzi őt. 15 perc hírnév.

81. Francia kapcsolat (The French Connection, 1971) – r: William Friedkin; fsz: Gene Hackman, Fernando Rey, Roy Scheider

Okok: Izgalmas krimi-thriller egy törvénytelen módszereket alkalmazó rendőrrel a főszerepben, aki a nemzetközi bűnhálózat lebuktatásának megszállottjává válik.

Jelenet: A magasvasút üldözése autóval, amit sok film próbált lemásolni, negyed ilyen sikeresen.

Mike Judge filmje egy két szóból álló általános véleményt mutat be: work sucks. Judge egy átlagos irodai munkás, Peter Gibbonson keresztül szemlélteti és figurázza ki egy átlagos hivatal működését, ahol a főnök egy semmihez sem értő idióta, az alkalmazott pedig az unatkozó, érdektelen egydimenziós ember mintapéldánya. A Hivatali patkányok Gibbons egy átlagos napjával kezdődik, aki fél órás késés után már tízkor az ebédre gondol. Az irodában a főnöktől kezdve a telefonkezelő hölgyön keresztül az aktakukacig mindenki gépként működik, és Gibbson is ijesztően kezd hasonlítani munkatársaira. Nem csoda, hogy ilyen munkakörülmények között élete legnagyobb vágya az, hogy semmit se csináljon. Egy nap azonban a pszichológusa hipnózisából egy véletlen folytán nem ébred fel, így a következő napokat a gondtalanság és a problémák laza kezelésének jegyében éli.

A Hivatali patkányok első fele, az iroda és az irodára jellemző sajátosságok eltúlzott bemutatása valami fergetegesre sikerült. A karakterek nagyszerűek, élükön a főszereplő Ron Livingstonnal, a szövegek viccesek, a kisember szolid bosszúja zseniális. Azonban mindez a minimális 80 percet nem tölti ki, így némi történetet is be kellett iktatnia Judge-nak. A problémák pedig ettől a ponttól kezdődtek, hiszen az idézhető poénokkal teletűzdelt első 50 perc után a maradék 40 egy közepes amerikai romantikus vígjáték szintjére löki a Hivatali patkányokat. Ennyire éles különbséget filmen belül nem is tudom, mikor láttam utoljára. A szürke befejezés ellenére az összkép a kezdésnek köszönhetően így is fényes marad, ezért a 8/10-es osztályzat megérdemelt.

Farrelly testvérek második filmje fura karakterekkel, térdcsapkodós poénokkal, és az első négy filmjükre oly jellemző utazással. Röviden ennyit mondanék a Tökös tekésről, ha nem játszana benne a Bill Murray, aki a sunyi, rohadék Ernie McCracken szerepében élete legjobb alakítását nyújta. Elveszett jelentés ide, Hervadó virágok oda, Murray egyértelműen az imént említett utolsó senkiházi taplóként a legnagyszerűbb. Mellette persze Woody Harrelson is remekel a McCracken közreműködésével tönkretett bowlingjátékos szerepében, aki egy mélyen vallásos, ám rendkívül tehetségesen gurító amish kihasználásával akarja helyrehozni életét. A Tökös tekés az elejétől a végéig élvezetes, néhol nagyon vicces, de főleg szórakoztató. 8/10-et simán megér, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Én nem tudom, mindenesetre a rottentomatoes-on szereplő kritikák alapján az. 18%-ra értékelték a filmet (az imdb-n persze 7,3-on áll, bár ez ugye nem mérvadó), Mark Wahlberget és a produkciót szidják rendesen, dícsérő szavakat csak elvétve lehet találni. Pedig az előzetes és a baromi hangulatosra sikerült képregényes videó láttán nem hittem volna, hogy ennyire rossz a film. Kár, hogy mi még nem tudunk erről semmit sem mondani, köszönhetően a magyar forgalmazó világpremierhez viszonyított kéthetes csúsztatásának. A kritikusok szerint a film unalmas és érdektelen, fasza szövegek helyett nevetséges dialógókkal tarkított. És ez sajnos nem csak egy vélemény. Teljesen érthetetlen, főleg, hogy a játék iszonyat cool volt, tele apró poénokkal és eltúlzott, de karakteres szereplőkkel. A negatív visszhangok miatt rendesen visszavettem az elvárásaimból, hátha így jobban fogom majd élvezni Max Payne kalandjait.

Az HBO-n kaptam el ezt a fantasztikus filmet, ami az első percétől az utolsóig a közepes tinihorror Végső állomás 1. koppintása. A különbség csak annyi, hogy a trilógia (remélhetőleg) záró epizódjában a 26 éves érettségizők még viccesebben halnak meg, és... tényleg csak ennyi. Színészi játékról, azt hiszem, nincs értelme beszélni. Viszont, ha társaságban tekintitek meg a filmet, pár nagy nevetés garantált. Ennek ellenére 2/10-nél egy ponttal sem jobb a Végső állomás 3, amire a legszolidabb jelző is csak a szemét.

Mindjárt meghalnak. hehe