Általános iskolás osztálytalálkozón ketten is ajánlották a Cukorfalat című filmet. Mivel eléggé dícsérték, gondoltam gyorsan megnézem én is. A film aktualitását az adja, hogy a főszereplő 14 éves lányt a Juno címszereplője, Ellen Page alakítja. A sztoriról nem tudtam meg túl sokat, csak annyit, hogy a központi téma a pedofília: a 14 éves Hayley (Ellen Page) három hét chatelés után találkozik a 32 éves fényképész Jeffel (Patrick Wilson), akinek rövid időn belül a lakásán köt ki. Ennél többet inkább nem is árulok el.

A film nagy része Jeff lakásán játszódik, ahol gyakorlatilag végig csak a két főszereplő tartózkodik, rajtuk kívül összesen három szereplő jelenik meg. Szóval igazi kamaradrámával van dolgunk, ami csak akkor működik igazán jól, ha a főszereplők erős alakítást nyújtanak. Page nagyon jó választás volt, Wilson már nem ennyire egyértelmű, de összességében ő sem volt rossz. A sztori elég erős, kemény jeleneteknek és fordulatoknak sem vagyunk híján. Mondjuk van pár hiba a felek érvelésében, és én nem éreztem a dolgokat annyira súlyosnak, mint amennyire a készítők annak szánták. És akkor el is jutottam a fő problémához: a történet egyszerűen nem működik olyan jól filmen. A producer ahogy elolvasta a forgatókönyvet, biztos teljesen odaáig volt, hogy mennyire zseniális, és ezt bizony meg kell filmesíteni. Ennek ellenére inkább el tudom képzelni, hogy olvasva sokkal nagyobb hatással van az emberre a történet. Persze, van egy-két emlékezetes jelenet, de ezen kívül semmi különös.

A fentiek alapján tehát 6/10 jár a Cukorfalatnak, ami tipikusan olyan film, ami nagyon okosnak gondolja magát, de annyira nem az (példaként hirtelen a Fűrész jutott az eszembe). Egyáltalán nem bánom, hogy megnéztem, de nagy hatással semmiképp nem volt rám.

Még ősszel mutatták be nálunk a Himant, nekem azonban csak most sikerült pótolnom. Meg kell mondanom jó, hogy nem néztem meg anno moziban, mert akkor tuti még jobban lehúztam volna, így is csak 4/10 lett a vége. Jól látszik, hogy mennyire csalóka egy trailer, hiszen a Hitman előzetese szerintem kurva jó volt, aztán a film egy nagy semmi.

A legnagyobb baj a filmmel az, hogy tehetségtelen emberek készítették. Mert Olyphant jó volt főhősnek, az akciók ígéretesek voltak, a sztori nem volt nagy szám, de ki lehetett volna belőle hozni valamit. Ehhez képest meg egy feszültségtől mentes, silány akciókkal teli (pl. a kardozós jelenet mennyire rossz volt), rosszul felépített film lett végül. Van pár jó kép, meg ötletes beállítás, meg a fegyverek hangja nagyon jó, de ez sajnos édeskevés. A legnagyobb baj az, hogy semmi feszültség nincs a 90 perc alatt, a legizgalmasabb jelenetek alatt talán elérte a pulzusom az 58-at. Max annyit. Ez a visszaemlékezős megoldás nem volt szerencsés, mert így tényleg semmi meglepetés nem érhette az embert. Egy napja láttam a filmet, mégis alig emlékszem valamire a sztoriból.

A színészekkel kapcsolatban, ahogy már írtam, Olyphant szerintem egész jó volt (basszus ez az ember majdnem 40 éves, rohadtul nem néz ki annyinak), a kötelező csaj szintén, bár ez elsősorban külsejének köszönhető. A két főhős tehát bőven elfogadható volt, ezért is érthetetlen, hogy miért nem sikerült normális mellékszereplőket válogatni hozzájuk? A gonoszok teljesen jellegtelenek, az interpol nyomozót játszó Született feleségekből ismert fószer azonban valami egészen botrányos volt. Az hagyján, hogy összesen egy arcot tud vágni, de ez a cigivel való szerencsétlenekedés (hogy rágyújt, ott van már a szájában, de inkább kiveszi, és ez vagy háromszor a film alatt) egyszerűen szánalmas volt. Most gyújtson rá, ha meg nem, akkor ne vegyen cigit a kezébe baszki. Ezen rohadtul felhúztam magam a film alatt.

Nem ragozom tovább a dolgot, összességében elég gyenge volt a Hitman, a 4/10 tényleg a legtöbb, amit kaphat. A csaj viszont tényleg nagyon szép, teljesen a hatása alá kerültem, ennek örömére a tovább után be is rakok egy képet róla.

Chris (Emile Hirsch) miután megszerezte diplomáját, szülei szándékaival ellentétesen, az anyagias világtól menekülve útnak indul, hogy megtalálja a maga boldogságát. A cél Alaszka, ahol csak ő van és a vadon, emberek és pénz nélkül. A film két és fél órában mutatja be az utat, ami gyönyörű, ám viszontagságos.

Az Út a vadonba egy jó film. Bár egy rohadt hosszú film. Én a két és fél órát még egyszer ennyinek éreztem, ennek ellenére egyáltalán nem unatkoztam. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy folyamatosan változik a táj, plusz új emberekkel imerkedünk meg. A helyszínek tényleg lélegzetelállítóak, bár ez szerintem elvárható egy utazós filmtől. A színészek jól játszottak, Emile Hirsch számomra hiteles volt, a mellékszereplők szintén jók voltak. Külön ki kell emelnem a zenét, ami nagyon illet a film hangulatához, elsősorban a Junohoz hasonló gitározgatás ment, de szerencsére itt nem vitték annyira túlzásba a dolgot.

A fő problémám igazából a mondanivaló volt, amivel sehogy sem tudok egyetérteni. Ez az anyagi világ rossz, az emberek nem boldogok, csak akkor lehetünk boldogok, ha ledobjuk magunkról a társadalom elvárásait, és szabadok leszünk gondolattal nem igazán tudok egyetérteni. Kicsit Coelhot éreztem a sorok között, akinek a boldogságos marhaságai engem teljesen kiborítanak. Lehet, hogy én vagyok érzéketlen, meg csak a társadalom terméke, nem tudom. Az persze pozitívum, hogy legalább elgondolkoztam a látottakon, és nem maradtam közönbös. És abból szempontból Chris is szimpatikus volt, hogy nem akarta másokra ráerőltetni a saját véleményét, inkább csak hatni akart rájuk. A mondanivalót egyébként a rendező Sean Penn sem tudta néha kezelni, néhány jelenet nagyon mély akart lenni, mégis üres maradt. Ami még nem tetszett a filmben, az a néhol zavaró képi megoldások, amik tökre nem passzoltak a többi rész hangulathoz. A befejezés kellemes csalódás, szerencsére nem azt kaptam, amire számítottam.

A mondanivalóval tehát nem igazán tudtam egyetérteni, és ez sajnos az osztályozás szempontjáből negatív hatással van a filmre, ezért csak 7/10-et kap az Út a vadonba. Lehet, hogy pár év múlva már egészen máshogy fogom látni a dolgokat, és akkor rohadtul tetszeni a fog a film, nem tudom. De most ez van. A művészmozik közönségének úgyis tetszeni fog.

A film plakátját látva egy ütős akciófilmre számítottam kegyetlen verekedésekkel, kíméletlen gyilkosságokkal és sok vérrel fűszerezve. Ehhez képest egy nagyon közepes filmet kaptam, amit 5/10-nél jobbra nem tudtam értékelni.

Nick Hume (Kevin Bacon) sikeres ember, szerető családban él, van szép asszonykája meg két tehetséges kölke. Az öröm egészen pontosan addig tart, amíg idősebb fiát egy beavatási szertartás keretében az egyik leendő bandatag meg nem öli. Bizonyíték hiányában nem ítélik el a tetteseket, ezért Nick a kezébe veszi a dolgot, és bosszút áll fia haláláért.

A sztori tehát elég sablonos, de nem lett volna baj vele, ha az üresjáratok helyett több akció kerül a filmbe. Gyakorlatilag két hosszabb akciójelenetet leszámítva nem történik túl sok érdekfeszítő dolog a Death Sentence-ben, a film sokszor unalmassá válik. Nem mondom, a történetben volt pár meglepő esemény, és a lelki rész is érdekes lehetett volna, de sajnos nem lett az. Az akciók amúgy tényleg nagyon profik és izgalmasak voltak, ilyen szempontból egy rossz szót se lehet mondani, csak hát nagyon kevés volt. Szerintem a készítők nem tudták eldönteni, hogy most egy egyszerű bosszúfilmet, vagy egy lélektani mozit akarnak csinálni. Az előbbihez kevés volt az akció, az utóbbihoz pedig a színészek voltak bénák. Kevin Bacon mondjuk nem volt rossz, de a többiekről inkább egy szót se (főleg John Goodmanről ne, mert valami eszméletlen gáz volt).

Ahogy már írtam, ez bizony csak 5/10. Kár érte, mert többet ki lehetett volna hozni az ötletből.