Már jócskán benne járunk a novemberben, de azért még mindig aktuális az ehavi DVD-megjelenésekről beszélni. Az októberi trend novemberben is folytatódott, hiszen e hónapban még több nyári blockbuster jelenik meg, ha jól látom, gyakorlatilag az összes.

Az elmúlt két napban volt szerencsém mindkét vígjátékot gyors egymásutánjában megnézni, nagyon vidám kétszer két órát okozva ezzel magamnak. A két film nemcsak azért kapcsolódik egymáshoz, mert mindkettő vígjáték, hanem, mert igen sok az egyezés az alkotók és a vásznon szereplő színészek között. Nem lehet tagadni, igazán jó kis csapat jött itt össze, élükön Seth Rogen főszereplővel, producerrel, meg íróval.

Mindkét mozinak a központi elemét a szex jelenti: a Felkoppintvában egy egyéjszakás kaland utáni becsúszott terhesség jelenti a fő problémát, a Superbadban pedig az érettségi előtt álló középiskolások szüzességének elvesztése. A történet röviden ennyi, egyébként nem is fontos igazán, hiszen minden fordulatot már rég ismerünk. A lehengerlő párbeszédek, a hétköznapi karakterek, és a reális hangulat miatt érdemes megnézni ezeket a filmeket.

A Superbad esetében a két jóbarát és a harmadik lúzer iszonyat jó csapatot alkotnak. Folyamatosan kalandokba keverednek, amik rendre nagyon viccesek, de mi ezeket a kalandokat teljesen elhisszük, hiszen jól beleillenek a reális környezetbe. Ez alatt azt értem, hogy a srácok ugyanolyan káromkodásokkal teli szlengben beszélnek, mint ahogy azt (gondolom) a valóságban tennék, a körülöttük lévő emberek reakcióira úgy reagálnak, ahogy az a valóságban is lenne (a keményebbeknek nem szólnak vissza, csak a hátuk mögött küldik el őket a picsába), és még a hangjuk is elvékonyul, ha a titkon kiszemelt lánnyal beszélnek. A csajok nem bombanők, persze nem is rondák, épp a fiúkhoz illenek. A komolyabb mondanivaló (=barátság fontossága) jól épül be a történetbe, a folyamatos poénzápor közé, szóval nem lesz dráma az egészből. Az állandóan pofázó dagi srác mellett a fő poénforrást a harmadik, szemüveges, igencsak beszélő névvel rendelkező Fogell, és a két, kissé őrült rendőr szolgáltatja. A legjobb az egészben az, hogy többször is meg lehet nézni, hiszen a röhögős poénok mellett a film tele van tipikus idézhető mondatokkal is, amiken egy baráti társaságban mindig nagyobbat röhögünk, mint a moziban ülve. Nekem eddig ez az idei legjobb vígjátékom, tényleg, feltétlenül nézzétek meg!

A Felkoppitva fő vonala a terhességgel foglalkozik. Ez azért valamivel komolyabb téma, mint a Superbad, így ahogy a történet előre halad, úgy a nevetések száma is egyre csökken. Azért nem kell megijedni, a film végig humoros marad, csak hát az eleje az ilyen rom-kom-oknak mindig jobb. A színészek jól teljesítik a feladatukat, az arcjátékuk már-már tökéletes, nem csoda, hogy a legnagyobb nevetések mind a mimikai reakciókhoz köthetők. Nem igazán tudok több dolgot hozzáfűzni a Felkoppintvához, érdemes megnézni, vagy letölteni (már fenn van a dvdrip-es változat), mert ha nincsenek is akkora poénok, mint a  Superbadben, végig lehet rajta mosolyogni, és teljességgel bele tudjuk élni magunkat a történetbe.

Az egyetlen dolog, amit sajnálok: jó poén lett volna, ha a két film között a szereplőkön kívül lett volna más közös pont is, mondjuk ugyanabban a supermarketben ugyanaz a csaj az eladó, vagy valami ilyesmi. (Talán a dagi srác kocsija és Seth rogen autója ugyanaz a két filmben, de erre nem mernék megesküdni.)

Így október közepén megejtem az e havi DVD-n megjelenő filmekre vonatkozó ajánlásomat. A tovább után szó lesz a tavasz végi, nyár elejei mozifilmekről, egy csak DVD-n megjelent vígjátékról, és két díszdobozos kiadásról.

Ma indult útjára a magyar Music Television, ennek örömére délután belenéztem, hogy zeneileg mit is kínál az új csatorna. Valami 50-es vagy 25-ös listát sikerült elcsípnem, és őszintén meglepődtem, mikor számítógépezés közben meghallottam, hogy milyen számok szólnak a tv-ből. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy mi van, a bekapcsolva hagytam a rádiót és a Petőfi még mindig szól? Hát nem éppen. Nem a Petőfi rádió ment, hanem az új magyarnyelvű zenecsatorna, ahol egy az egyben a Petőfi (állandóan ismétlődő) zenekínálatából csendültek fel különböző dalok, természetesen a hozzájuk tartozó klippel együtt. Oké, eddig kb. egy órát láttam az MTV-ből, de azért felmerül bennem a kérdés, hogy szükségünk van-e arra, hogy ugyanazokat a számokat nézhessük/hallgathassuk, amiket már kívülről fújunk a "Nagyon zenének" köszönhetően? Remélem azért a 15 féle Coldplay feldolgozást nem fogják játszani, és abban már csak félve merek bizakodni, hogy a "tedd a kezed a farzsebembé"-hez soha az életben nem fog klip készülni.

Magyarországon még április közepén mutatták be Danny Boyle első sci-fijét, akkor kb 2 hét után levették a budapesti mozik a műsorukról, így nem volt szerencsém megnézni. Aztán próbáltam letölteni, de csak kamerás felvételek voltak a neten (mivel az amerikai premier csak júliusban volt), de szerencsére már elérhető a dvdrip-es változat. Egyébként nálunk is most fog megjelenni a Napfény DVD-n, szóval nagyon aktuális vagyok. A filmről a rövid (spoileres) véleményem a tovább után.

Danny Boyle jó rendező, mindig egyéni filmeket készít: a Sekély sírhant igazi kultmozi, a Trainspotting már-már kötelező a fiatalok körében, a 28 nappal később pedig igazi műfajújító remek. Legújabb filmjéről sajnos mindez nem mondható el, de ettől függetlenül kitűnő szórakozást nyújthat, ha nem vesszük túl komolyan. Én kifejezetten szeretem a sci-fit, de csak akkor, ha az az általa megteremtett világban reális tud maradni. A Sunshine több ponton is hibázik: alapból, ki hiszi el, hogy a kihalófélben lévő Napot újra be kell robbantani, és ezt csak úgy lehet megtenni, hogy egy űrhajóval a Nap közvetlen közelébe kerülünk, aztán meg ügyeskedünk. Ezen azért túl lehet tenni magunkat, azon már kevésbé, hogy az Icarus I. kapitánya egy iszonyat erős, a napfénytől szétsült fanatikus bolonddá válik, aki szabotálni akarja az emberiség megmentésére irányuló küldetést.

Na persze pozitívumai is vannak a filmnek: rögtön az űrhajó neve, Icarus II., ami miatt már a mozi első percében tudjuk, hogy itt bizony mindenki meg fog halni (legalábbis az űrhajó hét fős legénysége biztosan). A látvány elképesztő, igazán profi munka, a Napot és az űrhajót ennél tökéletesebben meg sem lehetett volna jeleníteni. Aztán az a horror elemekre épülő rész, amikor az Icarus II-ről átszálnak a kihalt I-es hajóra, és közben a halott legénység fényképei ugranak be 1-1 filmkocka erejéig. Zseniális. És persze ne feledkezzünk meg a a legénységről sem, akik a klisészerepekből kihozzák a maximumot, Cillian Murphy pedig a különleges nevű Robert Capa szerepében, a 28 nappal későbbhöz hasonlóan, remekel. Összességében a film 10-es skálán kb egy 8-es, a teljesen kiszámítható sztori ellenére érdemes megnézni.